Németh Szilárd: megelőző lépés a válsághelyzet elrendelése

A kormány megelőző lépésként rendelte el a migrációs válsághelyzetet, mert nem lehet tudni, hogy a nyugat-balkáni útvonalon feltorlódott emberek tömege merre próbál utat találni magának Európa irányába - mondta az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottságának fideszes alelnöke az M1 aktuális csatorna csütörtök reggeli műsorában.

Németh Szilárd úgy fogalmazott, a magyar családok, emberek biztonságát akarják ezzel a lépéssel garantálni, ugyanakkor ez nem korlátozza a magyar emberek jogait.

Azt mondta, még nem lehet tudni, milyen reakciókat válthat ki az unió döntése a Nyugat-Balkánon rekedt tömegből, így például megtámadnak-e majd határokat.

20150106nemeth-szilard1

 

Németh Szilárd közölte, azt tapasztalják, hogy egyre többen próbálnak a kerítésen át vagy vonaton utazva átlépni Magyarországra, és vannak, akiket már az ország belsejében fognak el.

Az hangoztatta: Magyarország álláspontja kerekedett felül arról, hogy a schengeni határokat meg kell védeni, és ebben kulcsszerepe van a nyugat-balkáni országoknak.
A kormány szerdán hirdetett az egész ország területére migrációs válsághelyzetet.

MTI

Hozzászólások

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Borkai nem csak egyszer volt búvárkodni a Maldív-szigeteken állítja az Ördög ügyvédje blog szerzője, aki napok óta szivárogtatja az anyagot a győri polgármesterről

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Magyarország legszegényebb településein az emberek 90 százaléka a Fideszre szavazott.

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

A sorban állóknak az erzsébetvárosi önkormányzat a közeledő húsvét alkalmából osztott ingyen sonkát.

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

A gyerekek népviseletbe öltözve mondtak köszönetet a politikusoknak a szép új oviért.

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Francesco Nitti, Olaszország volt miniszterelnöke „Nincs Béke” című művében ír Trianonról és a legnagyobb vesztesről, Magyarországról.

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

A Soros által együtt alapított Eötvös Károly intézet vezetője semmi alternatívára nem volt képes!

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Elon Musk 2017-ben fogja kiválasztani a Tesla autó gigantikus gyárát Európában.

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

A minták legalább 20 százalékánál kiderült, hogy hamis a méz.

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

A két idős hölgy hangot adott véleményének, ezért a rendőrök erősítést hívtak.

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Itt van Magyarország legnagyobb egészségügyi tabutémája olvasmányban!

http://ujhazak.com