Németh Zsolt: a szíriai és iraki háború megszüntetése alapvető érdek

A szíriai és iraki háború megszüntetése alapvető fontosságú nemcsak a migrációs válság, hanem a világ biztonságának szempontjából is - mondta Németh Zsolt, a külügyi bizottság fideszes elnöke a testület keddi ülése után tartott sajtótájékoztatóján, Budapesten.

A zárt tanácskozáson a képviselők az Információs Hivatal és a Katonai Nemzetbiztonsági Szolgálat beszámolóját hallgatták meg az iraki és a szíriai helyzetről.

Németh (1)

Németh Zsolt az ülést követően hangsúlyozta: a katonai megoldás nélkülözhetetlen a iraki és szíriai konfliktusban, amelynek "epicentruma" az Iszlám Állam, így az ellene való eredményes fellépés, a terrorszervezet felszámolása kulcskérdés.

A fideszes politikus fontosnak nevezte, hogy ebben a küzdelemben nemcsak az Egyesült Államok vezetésével létrejött nemzetközi koalíció vállal szerepet - amelyben egyébként magyar katonák is részt vesznek -, hanem Oroszország is. Kulcsfontosságú kérdés ugyanakkor, hogy sikerül-e közös nevezőt találniuk, ellenkező esetben ugyanis az orosz szerepvállalás bonyolítja a helyzetet - tette hozzá.

Szerinte a közelmúltban az Egyesült Államok és Oroszország között született katonai, technikai megállapodás a koordinált fellépés reményével kecsegtet.

Németh Zsolt arra is felhívta azonban a figyelmet, hogy Irakban és Szíriában a hosszú távú megoldásnak politikainak kell lennie.

Az erre utaló fontos diplomáciai esemény volt - folytatta - a múlt hét végi bécsi amerikai-orosz külügyminiszteri találkozó, amelyen a török és a szaúdi diplomácia vezetője is részt vett. A hosszú távú megoldásban valószínűleg szerepet kell kapnia majd az autonómia valamilyen formájának is mind Szíriában, mind Irakban - fűzte hozzá.

Bassár el-Aszad szíriai elnök jövőjével kapcsolatban a kormánypárti politikus azt mondta: Aszad sorsáról a szíriai népnek kell döntenie.

A külügyi bizottság elnöke végül arról beszélt, hogy Szíriában és Irakban humanitárius katasztrófa van, tízmilliós nagyságrendű azok száma, akiknek el kellett hagyniuk lakóhelyüket.

Arra a kérdésre, hogy Magyarországot fenyegeti-e közvetlen veszély az ottani háborús helyzet miatt, Németh Zsolt azt válaszolta: szerinte a konfliktus miatt Magyarországnak nincs közvetlen biztonsági fenyegetettsége.

MTI

Hozzászólások

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Borkai nem csak egyszer volt búvárkodni a Maldív-szigeteken állítja az Ördög ügyvédje blog szerzője, aki napok óta szivárogtatja az anyagot a győri polgármesterről

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Magyarország legszegényebb településein az emberek 90 százaléka a Fideszre szavazott.

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

A sorban állóknak az erzsébetvárosi önkormányzat a közeledő húsvét alkalmából osztott ingyen sonkát.

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

A gyerekek népviseletbe öltözve mondtak köszönetet a politikusoknak a szép új oviért.

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Francesco Nitti, Olaszország volt miniszterelnöke „Nincs Béke” című művében ír Trianonról és a legnagyobb vesztesről, Magyarországról.

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

A Soros által együtt alapított Eötvös Károly intézet vezetője semmi alternatívára nem volt képes!

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Elon Musk 2017-ben fogja kiválasztani a Tesla autó gigantikus gyárát Európában.

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

A minták legalább 20 százalékánál kiderült, hogy hamis a méz.

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

A két idős hölgy hangot adott véleményének, ezért a rendőrök erősítést hívtak.

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Itt van Magyarország legnagyobb egészségügyi tabutémája olvasmányban!

http://ujhazak.com