Nemzetbiztonsági bizottság: a rendőrség lehetett a célpont

A jelenlegi információk szerint a legvalószínűbb, hogy a rendőrség szervezete elleni támadás volt a Teréz körúti robbantás, amelyben két rendőr súlyosan megsérült - közölték az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottságának tagjai a testület hétfői zárt ülése után.

Németh Szilárd, a bizottság fideszes alelnöke elmondta: az ügyészség, a rendőrség, valamennyi hatóság nagy erővel dolgozik, hogy azonosítsák az elkövetőt, és megelőzzenek egy újabb hasonló cselekményt.

4

Azt mondta: az előre eltervezetten, több ember ellen elkövetett emberölési kísérlet ügyében a hatóságok több verziót is felállítottak, és még egyet sem zártak ki, de a legvalószínűbb, hogy a rendőrség volt a célpont.

Molnár Zsolt, a bizottság szocialista elnöke azt mondta: semmilyen ideológiai - különösen nem iszlám - háttérről nincs szó.

Szél Bernadett, a testület LMP-s tagja - a kiterjedt nyomozásról kapott részletes tájékoztatás alapján - úgy nyilatkozott: sem dzsihadista, sem terrorszál nem merült fel az ügyben.

A testület hétfői zárt ülésén mások mellett Tasnádi László, a Belügyminisztérium rendészeti államtitkára, Bodnár Zsolt, a Terrorelhárítási Központ főigazgató-helyettese, Papp Károly országos rendőr-főkapitány valamint az Információs Hivatal, az Alkotmányvédelmi Hivatal és a Nemzetbiztonsági Szakszolgálat vezetői adtak tájékoztatást az aktuális nemzetbiztonsági vonatkozású ügyekben.

Németh Szilárd, a testület fideszes alelnöke a nemzetbiztonsági bizottsághoz és a titkosszolgálatokhoz fordult a "Soros-hálózattal" együttműködő szervezetek tevékenységének teljes átvilágítását kérve, a migrációs folyamatokban játszott szerepük tisztázása érdekében.

Németh Szilárd az MTI-nek azt mondta: Soros György száz millió dollárral, egy nagyon szervezett hálózati rendszert működtet a magyar kormány migránspolitikájával szemben. A bizottsági ülésen elhangzottak alapján Németh Szilárd úgy fogalmazott: a Soros Györgyhöz köthető szervezetek tevékenysége "generálja" a Magyarország felé és az országon áthaladó migránshullámot, és ezzel "komoly nemzetbiztonsági érdekeket sért".

Molnár Zsolt, a bizottság szocialista elnöke viszont azt hangsúlyozta, hogy a Soros György által támogatott szervezetek kapcsán semmilyen információ nem alapozza meg a nemzetbiztonsági kockázatot, és a magyar államnak, a titkosszolgálatoknak nincs dolga civil szervezetekkel.

Hasonlóan nyilatkozott a testület LMP-s tagja, Szél Bernadett is, aki a Soros-alapítványok kapcsán azt a nemzetbiztonsági indokot sem látja, amiért a testület napirendre tűzte az ügyet.

A nemzetbiztonsági bizottság ezek mellett - a testület jobbikos tagjának, Mirkóczki Ádámnak felvetésére - a mások mellett Vona Gábort, a Jobbik elnökét is érintő megfigyelési ügyről is tájékozódott.

A testület ülésén Vona Gábor nem vett részt, Mirkóczki Ádám jobbikos politikus pedig nem nyilatkozott. A testület többi tagja arról számolt be, hogy az Alkotmányvédelmi Hivatal indított vizsgálatot az ügyben.

Németh Szilárd, a nemzetbiztonsági bizottság fideszes alelnöke viszont "lufinak" nevezte az ügyet, és kiemelte: Vona Gábor még a rendőrségen sem tett feljelentést.

Németh Szilárd közölte: a volt titkosszolgálati vezetők ügyében megdöbbentőnek tartja, hogy bűncselekmény hiányában felmentették az érintetteket. Véleménye szerint Szilvásy György volt titokminiszter, Laborc Sándor és Galambos esetében "nemcsak a kémkedés, hanem a hazaárulás is megállná a helyét".

Ezért kezdeményezte, hogy ha megszületik a jogerős ítélet, oldják fel az ügy titkosítását, hogy a közvélemény elé tárhassák, miként születhetett meg az ítélet.

MTI

Hozzászólások

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Borkai nem csak egyszer volt búvárkodni a Maldív-szigeteken állítja az Ördög ügyvédje blog szerzője, aki napok óta szivárogtatja az anyagot a győri polgármesterről

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Magyarország legszegényebb településein az emberek 90 százaléka a Fideszre szavazott.

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

A sorban állóknak az erzsébetvárosi önkormányzat a közeledő húsvét alkalmából osztott ingyen sonkát.

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

A gyerekek népviseletbe öltözve mondtak köszönetet a politikusoknak a szép új oviért.

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Francesco Nitti, Olaszország volt miniszterelnöke „Nincs Béke” című művében ír Trianonról és a legnagyobb vesztesről, Magyarországról.

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

A Soros által együtt alapított Eötvös Károly intézet vezetője semmi alternatívára nem volt képes!

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Elon Musk 2017-ben fogja kiválasztani a Tesla autó gigantikus gyárát Európában.

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

A minták legalább 20 százalékánál kiderült, hogy hamis a méz.

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

A két idős hölgy hangot adott véleményének, ezért a rendőrök erősítést hívtak.

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Itt van Magyarország legnagyobb egészségügyi tabutémája olvasmányban!

http://ujhazak.com