Nemzetközi jogász: a gazdasági szereplők menthetik meg a schengeni rendszert

Az Európai Unió nagy gazdasági szereplői számára kifejezetten fontos a schengeni rendszer fennmaradása, és rendelkeznek is olyan érdekérvényesítő képességgel, amellyel megakadályozhatják az EU bukását - vélekedett Tóth Norbert nemzetközi jogász vasárnap az M1 aktuális csatornán.

Kifejtette: az unió egyik célja a belső határok nélküli térség kialakítása. Ugyanakkor a tagállamok 2015-ben 19 alkalommal kérték a belső határellenőrzés visszaállítását, míg korábban csak rendkívüli események - a pápa látogatása, nemzetközi konferenciák - idejére, évente 3-4 alkalommal vezettek be ellenőrzést. Az idén januárban már 3 alkalommal 3 ország jelezte, hogy a határzárat vissza kívánja állítani ideiglenes jelleggel, vagy meghosszabbítaná rendkívüli helyzet miatt - tette hozzá.

m1-88146-02244300

A szakember rámutatott: az unió legnagyobb vívmánya a béke, a tagországok nem vívnak háborút, csak szabályozott kereteken belül versenyeznek, azonban az európai integráció megszűnését megérezné a kontinens. Jelezte: a határellenőrzések visszaállítása több szempontból is hátrányos lenne a nemzetállamok számára: Egyebek mellett sokkal nehezebb lenne a határ menti munkavállalás, a határon vesztegelő kamionok pedig óránként 55 eurós veszteséget szenvednének el.

Tóth Norbert úgy fogalmazott: ha csak a politikusokon múlna, megbukna a schengeni rendszer. Az európai politikából hiányoznak a nagy egyéniségek, "nem a hatalomtechnikusok, hanem akiknek van víziójuk Európáról" - fűzte hozzá.

MTI

Hozzászólások

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Borkai nem csak egyszer volt búvárkodni a Maldív-szigeteken állítja az Ördög ügyvédje blog szerzője, aki napok óta szivárogtatja az anyagot a győri polgármesterről

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Magyarország legszegényebb településein az emberek 90 százaléka a Fideszre szavazott.

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

A sorban állóknak az erzsébetvárosi önkormányzat a közeledő húsvét alkalmából osztott ingyen sonkát.

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

A gyerekek népviseletbe öltözve mondtak köszönetet a politikusoknak a szép új oviért.

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Francesco Nitti, Olaszország volt miniszterelnöke „Nincs Béke” című művében ír Trianonról és a legnagyobb vesztesről, Magyarországról.

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

A Soros által együtt alapított Eötvös Károly intézet vezetője semmi alternatívára nem volt képes!

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Elon Musk 2017-ben fogja kiválasztani a Tesla autó gigantikus gyárát Európában.

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

A minták legalább 20 százalékánál kiderült, hogy hamis a méz.

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

A két idős hölgy hangot adott véleményének, ezért a rendőrök erősítést hívtak.

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Itt van Magyarország legnagyobb egészségügyi tabutémája olvasmányban!

http://ujhazak.com