Novák: elfogadtam, hogy nem leszek alelnök

Novák Előd közlése szerint elfogadta, hogy nem lesz a Jobbik alelnöke. A párt vasárnapi budapesti tisztújító kongresszusa előtt újságíróknak azt is mondta, hogy "nem lesz és nem is lehet botrány" a rendezvényen.

"Méltósággal elfogadom, hogy nem szólalhatok fel ma és hogy nem is kerülök fel a szavazólapra" - fogalmazott a leköszönő alelnök, megjegyezve: a titkos szavazáson "papírforma szerint" még többen kiállnának mellette, mint ahányan jelölték a tisztségre.

jobbik

Az alapszervezetek ajánlásairól szólva kijelentette: az elnöki vétó bejelentése után is úgy döntött a tagság jelentős része, hogy Hegedűs Lorántnénak és neki is helye van az elnökségben, ugyanis mindketten az első hat jelölt között voltak.

Novák Előd kitért arra is: a Volner Jánosra leadott toronymagasan legtöbb alelnöki jelölésen is el kell gondolkodnia Vona Gábor pártelnöknek. Ez olyan tömeg, ami alapján meggyőződésem, hogy kompromisszumos megoldás születhet - mondta, célként megjelölve "a felbolydult tagság megbékélését". Hozzátette: talán ennek köszönhetően a jövőben nem egyetlen személy dönthet a Jobbikban minden kérdésben.

Az ellenzéki politikus elmondta azt is, hogy a továbbiakban szakpolitikusként népesedéspolitikával kíván foglalkozni, illetve "a régi szavazók" megtartásán fog dolgozni. Tudatta: egyévi tiszteletdíjáról lemond annak érdekében, hogy létrejöhessen a Jobbikban egy jótékonysággal foglalkozó intézmény. Erről további részleteket egyelőre nem közölt.

MTI

Hozzászólások

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Borkai nem csak egyszer volt búvárkodni a Maldív-szigeteken állítja az Ördög ügyvédje blog szerzője, aki napok óta szivárogtatja az anyagot a győri polgármesterről

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Magyarország legszegényebb településein az emberek 90 százaléka a Fideszre szavazott.

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

A sorban állóknak az erzsébetvárosi önkormányzat a közeledő húsvét alkalmából osztott ingyen sonkát.

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

A gyerekek népviseletbe öltözve mondtak köszönetet a politikusoknak a szép új oviért.

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Francesco Nitti, Olaszország volt miniszterelnöke „Nincs Béke” című művében ír Trianonról és a legnagyobb vesztesről, Magyarországról.

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

A Soros által együtt alapított Eötvös Károly intézet vezetője semmi alternatívára nem volt képes!

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Elon Musk 2017-ben fogja kiválasztani a Tesla autó gigantikus gyárát Európában.

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

A minták legalább 20 százalékánál kiderült, hogy hamis a méz.

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

A két idős hölgy hangot adott véleményének, ezért a rendőrök erősítést hívtak.

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Itt van Magyarország legnagyobb egészségügyi tabutémája olvasmányban!

http://ujhazak.com