NVB: hiányos volt a kormány tájékoztató kiadványának impresszuma

Hiányos volt a kormány minden háztartásba eljuttatott tájékoztató kiadványának impresszuma, mert nem volt feltüntetve benne a kiadásért és szerkesztésért felelős személy neve - állapította meg a Nemzeti Választási Bizottság (NVB) hétfői ülésén.

Az NVB-hez szeptember 9-én fordult kifogásával egy magánszemély. Patyi András, az NVB elnöke azt javasolta, hogy a bizottság adjon helyt a kifogásnak, állapítsa meg a jogsértés tényét és tiltsa el a kiadvány terjesztésétől a kiadót.

Download

Mint mondta, következetes a bizottság impresszummal kapcsolatos joggyakorlata. Felhívta a figyelmet arra, hogy a médiaszolgáltatásokról és a tömegkommunikációról szóló 2010. évi törvény szerint - ha a jogszabály eltérően nem rendelkezik - a sajtóterméken és egyéb kiadványon fel kell tüntetni a szerkesztésre és kiadásra vonatkozó legfontosabb adatokat (impresszum), így a kiadó nevét, székhelyét, a kiadásért, illetve a szerkesztésért felelős személy nevét.

Sárhegyi Zoltán, a Fidesz delegáltja és Tóta Áronné választott tag a kifogás elutasítása mellett érvelt, arra hivatkozva, hogy az impresszum megfelel a jogszabályi előírásoknak, a kiadásért felelős személy lehet jogi személy is, és mivel nevesítették kiadóként a Miniszterelnöki Kabinetirodát, eleget tettek az előírásoknak.

A bizottság végül nyolc igen szavazattal, Tóta Áronné, Lovas András, a KDNP delegáltja és Sárhegyi Zoltán ellenszavazatával megállapította a jóhiszemű és rendeltetésszerű joggyakorlás alapelvének sérelmét, és a határozat jogerőre emelkedésétől megtiltotta a kiadvány további terjesztését.

Litresits András, az MSZP delegáltja javasolta minimális összegű bírság kiszabását is, de erre Patyi András nem tett javaslatot, arra hivatkozva, hogy az impresszumban az adatok "jelentős része" megtalálható.

Az NVB egy másik, ugyancsak impresszummal foglalkozó kifogást is elbírált hétfői ülésén. Az előző kifogást benyújtó magánszemély a Magyar Idők szeptember 6-ai számában megjelent politikai hirdetéssel kapcsolatban is a bizottsághoz fordult. Azt kifogásolta, hogy a kormány két hirdetése nem tartalmaz impresszumot, holott kellene.

Patyi András arra tett javaslatot, hogy a bizottság utasítsa el a kifogást, arra hivatkozva, hogy az sajtótermékben jelent meg és ilyen esetekben a sajtóterméknek kell impresszummal rendelkeznie, ennek pedig az újság eleget tett.

Litresits András a jogsértés megállapítása mellett érvelt, mint mondta, a politikai hirdetésekre is kell impresszum, hiszen a jogszabály tételesen rögzíti, hogy mire nem kell, és abban nem szerepel kivételként a politikai hirdetés. Hozzátette: további előírás, hogy a politikai hirdetésnek felismerhetőnek és más médiatartalomtól megkülönböztethetőnek kell lennie.

Patyi András szerint azzal, hogy a hirdetés fölé írták, hogy "politikai hirdetés", eleget tettek ennek az előírásnak.

A bizottság végül Litresits András ellenszavazatával, tíz igen szavazattal elutasította a kifogást.
Az NVB határozatai nem jogerősek, azok ellen öt napon belül lehet jogorvoslattal fordulni a Kúriához.

MTI

Hozzászólások

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Borkai nem csak egyszer volt búvárkodni a Maldív-szigeteken állítja az Ördög ügyvédje blog szerzője, aki napok óta szivárogtatja az anyagot a győri polgármesterről

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Magyarország legszegényebb településein az emberek 90 százaléka a Fideszre szavazott.

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

A sorban állóknak az erzsébetvárosi önkormányzat a közeledő húsvét alkalmából osztott ingyen sonkát.

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

A gyerekek népviseletbe öltözve mondtak köszönetet a politikusoknak a szép új oviért.

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Francesco Nitti, Olaszország volt miniszterelnöke „Nincs Béke” című művében ír Trianonról és a legnagyobb vesztesről, Magyarországról.

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

A Soros által együtt alapított Eötvös Károly intézet vezetője semmi alternatívára nem volt képes!

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Elon Musk 2017-ben fogja kiválasztani a Tesla autó gigantikus gyárát Európában.

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

A minták legalább 20 százalékánál kiderült, hogy hamis a méz.

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

A két idős hölgy hangot adott véleményének, ezért a rendőrök erősítést hívtak.

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Itt van Magyarország legnagyobb egészségügyi tabutémája olvasmányban!

http://ujhazak.com