Olimpia 2024 - Az LMP nemmel szavazott a pályázatra, de konstruktív ellenzékiséget ígér

Az LMP nemmel szavazott a 2024-es nyári olimpia és paralimpia budapesti megrendezésére vonatkozó pályázati szándékra, de elfogadja a többségi döntést, és az egység mellé állva nem hátráltatja a pályázatot.

Erről Ikotity István országgyűlési képviselő és Keresztes László Lóránt, a párt közlekedéspolitikai, vízgazdálkodási és regionális fejlesztési szakszóvivője számolt be hétfőn sajtótájékoztatón, az előterjesztésről folytatott szavazást követően.
Ikotity István úgy fogalmazott: egy vonalat kell húzni a kérdésben, mert ha egy demokráciában megszületik egy közös döntés, ami jó eséllyel a nemzet javát szolgálja, akkor a mögé minden pártnak fel kell sorakoznia.

lmp

Pártja kifogásairól szólva - amiért a szavazáskor mégis elutasították a pályázatot - közölte, az LMP gumicsontnak tartja a pályázás ügyét, a megrendezésre ugyanis szerinte igen alacsony esélye van az országnak. A képviselő Görögországgal is párhuzamot vont, amelynek jelenlegi helyzetéhez hozzájárult az ötkarikás játékok megrendezése.

Úgy ítélte meg: a megrendezés a gazdaságot csak "pontszerűen" lendítené fel, nem adna általános lökést, viszont tovább növelné a különbséget a főváros és a vidék között. Szerinte a fejlesztések korrupciós kockázata is igen nagy, és azok során a fenntarthatóság szempontja sem érvényesülne.
Keresztes László Lóránt kijelentette: az LMP alapvetően nem olimpiaellenes párt, de jelenleg nem tartja felkészültnek az országot a pályázásra, de a kormányt sem tartja alkalmasnak a folyamat levezénylésére.

Ennek ellenére a párt konstruktív ellenzékként kíván fellépni, és részt venne az ellenőrzésben is - fűzte hozzá.

MTI

Hozzászólások

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Borkai nem csak egyszer volt búvárkodni a Maldív-szigeteken állítja az Ördög ügyvédje blog szerzője, aki napok óta szivárogtatja az anyagot a győri polgármesterről

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Magyarország legszegényebb településein az emberek 90 százaléka a Fideszre szavazott.

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

A sorban állóknak az erzsébetvárosi önkormányzat a közeledő húsvét alkalmából osztott ingyen sonkát.

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

A gyerekek népviseletbe öltözve mondtak köszönetet a politikusoknak a szép új oviért.

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Francesco Nitti, Olaszország volt miniszterelnöke „Nincs Béke” című művében ír Trianonról és a legnagyobb vesztesről, Magyarországról.

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

A Soros által együtt alapított Eötvös Károly intézet vezetője semmi alternatívára nem volt képes!

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Elon Musk 2017-ben fogja kiválasztani a Tesla autó gigantikus gyárát Európában.

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

A minták legalább 20 százalékánál kiderült, hogy hamis a méz.

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

A két idős hölgy hangot adott véleményének, ezért a rendőrök erősítést hívtak.

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Itt van Magyarország legnagyobb egészségügyi tabutémája olvasmányban!

http://ujhazak.com