Önkormányzat 2014 – LMP: egységesíteni kell a fővárosi közlekedést

Az LMP véleménye szerint a budapesti közlekedést vonzóvá és egységes rendszerré kell szervezni, ami magába foglalja a tömegközlekedés további fejlesztését, mert az jelenleg nem nyújt valós alternatívát az autókkal szemben – hangsúlyozta Csárdi Antal, a párt főpolgármester-jelöltje vasárnapi, fővárosi sajtótájékoztatóján.

LMP_logoTerveik szerint bevezetnék az időalapú jegyet, hogy ne kerüljön többe BKV-val közlekedni, mint autóval - közölte. A tömegközlekedés szervezése során szerinte látványberuházásokat hajtanak végre, példaként említette a 4-es metrót, illetve az 1-es villamos vonalának meghosszabbítását.

Az ellenzéki politikus hangsúlyozta, a biciklis közlekedés rendszerét is fejleszteni szeretnék, ezért vállalják, hogy a következő önkormányzati ciklusban megduplázzák a jó minőségű kerékpárutakat.

Felhívta a figyelmet arra, hogy a tervek szerint a városvezetés hamarosan bevezeti majd a dugódíjat, ehhez viszont ki kell építeni a P+R parkolók rendszerét és a kiszolgáló infrastruktúrát.

Az újbudai Etele úton tartott sajtótájékoztatón Gajárszki Áron XI. kerületi polgármesterjelölt arra hívta fel a figyelmet, hogy az 1-es villamos vonalának meghosszabbítása során ki akarnak vágni mintegy kétszáz, 2x2 sávos úttest közepén álló fát, amelyek helyére a villamos nyomvonalát tervezik. A politikus ehelyett azt javasolta, hogy a jelenlegi út egyik oldalán közlekedjenek az autók, a másikon pedig a villamos.

MTI

Hozzászólások

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Borkai nem csak egyszer volt búvárkodni a Maldív-szigeteken állítja az Ördög ügyvédje blog szerzője, aki napok óta szivárogtatja az anyagot a győri polgármesterről

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Magyarország legszegényebb településein az emberek 90 százaléka a Fideszre szavazott.

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

A sorban állóknak az erzsébetvárosi önkormányzat a közeledő húsvét alkalmából osztott ingyen sonkát.

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

A gyerekek népviseletbe öltözve mondtak köszönetet a politikusoknak a szép új oviért.

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Francesco Nitti, Olaszország volt miniszterelnöke „Nincs Béke” című művében ír Trianonról és a legnagyobb vesztesről, Magyarországról.

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

A Soros által együtt alapított Eötvös Károly intézet vezetője semmi alternatívára nem volt képes!

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Elon Musk 2017-ben fogja kiválasztani a Tesla autó gigantikus gyárát Európában.

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

A minták legalább 20 százalékánál kiderült, hogy hamis a méz.

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

A két idős hölgy hangot adott véleményének, ezért a rendőrök erősítést hívtak.

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Itt van Magyarország legnagyobb egészségügyi tabutémája olvasmányban!

http://ujhazak.com