Önkormányzat 2014 – Szigetvári: az Együtt továbbra sem támogatja Pásztort

Az Együtt - A Korszakváltók Pártja támogatja miskolci tagjait, de továbbra sem támogatja Pásztor Albert polgármesterjelöltségét – közölte Szigetvári Viktor ügyvezető társelnök az MTI-vel szerdán azt követően, hogy közös sajtótájékoztatót tartott Miskolcon az MSZP, a Demokratikus Koalíció és az Együtt helyi szervezete Pásztor Albert részvételével.

paSzigetvári Viktor azt mondta, hogy a volt rendőrkapitány továbbra sem mutatott be olyan programot, amelyik számukra elfogadható lenne, egyúttal problémásnak nevezte, hogy Pásztor Albert támogatja a vajdarendszert.

Utóbbi az Együtt véleménye szerint egy megfelelő társadalmi alapok nélküli rendszer, a cigányságon belüli feudális elnyomás eszköze – jelentette ki. Hangsúlyozta, hogy az országgyűlési kampány során Miskolcon az Együtt egy a békés együttélésről és szóló programmal állt elő.

Szigetvári Viktor elmondta: az Együtt elnöksége augusztusban kihelyezett ülést tart Miskolcon, hogy megtalálják a lehető legjobb választ a helyi együttélés kérdéseire. Helyi roma szervezetekkel és más pártokkal is egyeztetni fognak – jelezte.

Hozzátette: az Együtt helyi tagjai a parlamenti kampányban is tisztességes, integrációpárti programot tettek le az asztalra, most is tisztességesen politizálnak, ezért támogatják őket abban, hogy önkormányzati képviselők legyenek.

MTI

Hozzászólások

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Borkai nem csak egyszer volt búvárkodni a Maldív-szigeteken állítja az Ördög ügyvédje blog szerzője, aki napok óta szivárogtatja az anyagot a győri polgármesterről

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Magyarország legszegényebb településein az emberek 90 százaléka a Fideszre szavazott.

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

A sorban állóknak az erzsébetvárosi önkormányzat a közeledő húsvét alkalmából osztott ingyen sonkát.

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

A gyerekek népviseletbe öltözve mondtak köszönetet a politikusoknak a szép új oviért.

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Francesco Nitti, Olaszország volt miniszterelnöke „Nincs Béke” című művében ír Trianonról és a legnagyobb vesztesről, Magyarországról.

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

A Soros által együtt alapított Eötvös Károly intézet vezetője semmi alternatívára nem volt képes!

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Elon Musk 2017-ben fogja kiválasztani a Tesla autó gigantikus gyárát Európában.

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

A minták legalább 20 százalékánál kiderült, hogy hamis a méz.

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

A két idős hölgy hangot adott véleményének, ezért a rendőrök erősítést hívtak.

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Itt van Magyarország legnagyobb egészségügyi tabutémája olvasmányban!

http://ujhazak.com