Orbán: most is ostrom alatt állunk

Bár a napi híradások már nem tízezrekről, hanem csak néhány száz illegális határátlépőről szólnak, "mégsem dőlhetünk hátra": csak annyi történt, hogy "két nagyobb roham között időt nyertünk" a védelmi vonalak megerősítésére, a határt védők toborzására, kiképzésére és szolgálatba állítására - fejtette ki a kormányfő, aki szerint "a vihar nem ült el, csak átmenetileg lecsendesedett".

Hangsúlyozta: a határra nehezedő nyomás a következő években nem fog megszűnni, mert még mindig milliók készülnek arra, hogy a jobb élet reményében útra keljenek. Ám az ide készülők nem az itteni kultúra és szokások alapján akarnak élni, hanem a sajátjuk szerint, de európai életszínvonalon - jegyezte meg.



Orbán Viktor hozzátette, hogy az Európai Unióra nem lehet számítani, sőt ellenkezőleg, "ők inkább csak nehezítik a munkánkat", így "csak magunkra számíthatunk, nekünk magunknak kell megvédeni a határainkat". Szerinte a migrációs válság addig tart, amíg a kiváltó okokat nem szüntetik meg, "mindaddig napirenden marad, amíg mindenhol be nem látták, hogy a migráció a terrorizmus trójai falova".

A hazát, az otthonainkat, az asszonyainkat, a gyermekeinket, a szüleinket megvédeni sok évszázados erkölcsi parancs, amely a mostani pillanat komolyságát, emelkedettségét is adja - mondta a miniszterelnök, az esküt tetteket pedig - akik szavai szerint "a modern kor végvári vitézeihez" csatlakoznak - arra figyelmeztette: munkájuk és helytállásuk Európa és Magyarország békés jövőjének alapvető feltétele. "Önök egyszerre a mai szabad magyar élet és a reménykeltő magyar jövő védelmezői" - fogalmazott Orbán Viktor.

Arra is kérte őket, hogy egyszerre legyenek határozottak és emberségesek, járjanak el a törvény szigorával, de az emberiesség parancsai szerint. Kiemelte: a jogszabályok azokra a migránsokra is vonatkoznak, akik törvényellenesen akarják átlépni a magyar határt, "ez a valóság, és ezt nem írhatja felül semmiféle emberi jogi szépelgő handabanda". Orbán Viktor kijelentette: Magyarország ma Európa egyik legbiztonságosabb országa.

"Ha a világ azt látja, hogy meg tudjuk védeni a határainkat, ha azt látják, hogy a megerősített magyar határzár áthatolhatatlan, ha azt látják, hogy továbbra is ragaszkodunk törvényeinkhez, és egy pillanatra sem bizonytalanodunk el, akkor senki sem fogja megkísérelni, hogy törvényellenesen jöjjön Magyarországra" - mondta, jogos elvárásnak nevezve, hogy csak olyan ember léphessen Magyarország területére, akivel kapcsolatban tisztázták, ki ő és miért jött.

"Mi, magyarok olyan Európát akarunk, ahol a saját magyar életünket élhetjük. Az ilyen, kedvünk szerint való Magyarország első számú feltétele a biztonság", amelyhez a törvényeket és az ország érdekeit elszántan védelmezőkre van szükség - zárta szavait a kormányfő.

A 462 tiszthelyettes rendőr eskütételén - amelyet a Hungexpón tartottak - a hozzátartozók mellett jelen volt Pintér Sándor belügy- és Simicskó István honvédelmi miniszter is. A kormány tavaly augusztusban döntött a Készenléti Rendőrség határvadász bevetési osztályainak háromezres létszámbővítéséről. Az országos toborzás szeptember 1-jén kezdődött.

A határvadászképzés első ütemében részt vettek január 12-én tettek esküt. Orbán Viktor akkor arról beszélt, hogy a határvédelem továbbra is kiemelt fontosságú nemzetbiztonsági ügy.

MTI

Hozzászólások

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Borkai nem csak egyszer volt búvárkodni a Maldív-szigeteken állítja az Ördög ügyvédje blog szerzője, aki napok óta szivárogtatja az anyagot a győri polgármesterről

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Magyarország legszegényebb településein az emberek 90 százaléka a Fideszre szavazott.

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

A sorban állóknak az erzsébetvárosi önkormányzat a közeledő húsvét alkalmából osztott ingyen sonkát.

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

A gyerekek népviseletbe öltözve mondtak köszönetet a politikusoknak a szép új oviért.

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Francesco Nitti, Olaszország volt miniszterelnöke „Nincs Béke” című művében ír Trianonról és a legnagyobb vesztesről, Magyarországról.

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

A Soros által együtt alapított Eötvös Károly intézet vezetője semmi alternatívára nem volt képes!

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Elon Musk 2017-ben fogja kiválasztani a Tesla autó gigantikus gyárát Európában.

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

A minták legalább 20 százalékánál kiderült, hogy hamis a méz.

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

A két idős hölgy hangot adott véleményének, ezért a rendőrök erősítést hívtak.

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Itt van Magyarország legnagyobb egészségügyi tabutémája olvasmányban!

http://ujhazak.com