Paksi bővítés - PM: soha nem térül meg és környezetvédelmileg kockázatos lesz az új erőmű

Jávor Benedek állítása szerint az új paksi erőmű pénzügyileg kockázatos, a villamosenergia-rendszert alapjaiban destabilizáló beruházás lesz, ami soha nem fog megtérülni és súlyos környezeti problémákat okoz majd. A PM EP-képviselője hétfői, budapesti sajtótájékoztatóján a Magyar Villamos Művek (MVM) Zrt. belső elemzésére és a Magyar Tudományos Akadémia birtokába jutott feljegyzéseire hivatkozott.

Jávor Benedek azt mondta, ezek az iratok alátámasztják, hogy létezik olyan tanulmány, amelyik elemzi a paksi bővítés pénzügyi, környezeti, villamosenergia-rendszerbe illeszthetőségi kérdéseit, de a kormánynak "igen jó oka van, hogy ezeket ne hozza nyilvánosságra".

pm

Az ellenzéki politikus közölte, hogy egy, az MVM belső köreiből származó kétoldalas dokumentumban a cég belső szakmai grémiuma javaslatokat tesz a 2014 májusi, aktualizált megvalósíthatósági tanulmányról. Ennek alapján a tanulmány elképesztően alacsony színvonalú, elemi szempontokat sem vesz figyelembe, téves, illetve idejét múlt előfeltevésekből indul ki, nem számol reális piaci feltételekkel, nem vizsgálja a rendszerbe illeszthetőség kérdéseit - jelentette ki.

Jávor Benedek az "akadémiai körökben" készül két további dokumentumra áttérve azt mondta, azok egyike egy négyoldalas elemzés, amelyik alapján a Paks 2 beruházás során létrejövő, 2400 megawatt villamosenergia-termelő kapacitás nem illeszthető bele a magyar villamosenergia-termelő rendszerbe.

Ha megvalósul, akkor súlyos járulékos beruházásokat fog igényelni, például egy szivattyús energiatárolót kell létesíteni - mondta. Hozzátette: Paks 2 a meglévő paksi blokkokat fogja kiszorítani a termelésből, amelyek a jelenlegi kilencven százalékos kihasználtság helyett kevesebb mint hetven százalékos kihasználtságon dolgoznak majd. Szavai szerint bizonyos időszakokban a négyből két vagy akár három blokkot is le kell majd állítani, hogy "ne essen szét a magyar villamosenergia-rendszer".

Jávor Benedek kijelentette, hogy miközben az új erőmű százmilliárd forintos nagyságrendű éves veszteséget fog termelni, a jelenlegi profitábilis paksi blokkokat is veszteségessé teszi majd.

Egy egyoldalas, elmondása szerint szintén MTA-s körökből származó dokumentumra hivatkozva azt mondta, a párhuzamosan futó hat blokk hűtővízellátása sem oldható meg problémamentesen. A visszaeresztés súlyos hőterhelést fog okozni a Paks alatti Duna-szakaszon, ami várhatóan az országhatárig érezteti a hatását; 30 fok fölé fog emelkedi a Duna hőmérséklete, ami vagy jelentősen átalakítja a folyó élővilágát vagy pedig ennek elkerüléséért időről időre le kell majd állítani valamelyik blokkot - mondta az EP-képviselő.

Jávor Benedek azt nem árulta el, hogy milyen forrásból jutott a dokumentumokhoz.

MTI

Hozzászólások

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Borkai nem csak egyszer volt búvárkodni a Maldív-szigeteken állítja az Ördög ügyvédje blog szerzője, aki napok óta szivárogtatja az anyagot a győri polgármesterről

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Magyarország legszegényebb településein az emberek 90 százaléka a Fideszre szavazott.

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

A sorban állóknak az erzsébetvárosi önkormányzat a közeledő húsvét alkalmából osztott ingyen sonkát.

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

A gyerekek népviseletbe öltözve mondtak köszönetet a politikusoknak a szép új oviért.

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Francesco Nitti, Olaszország volt miniszterelnöke „Nincs Béke” című művében ír Trianonról és a legnagyobb vesztesről, Magyarországról.

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

A Soros által együtt alapított Eötvös Károly intézet vezetője semmi alternatívára nem volt képes!

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Elon Musk 2017-ben fogja kiválasztani a Tesla autó gigantikus gyárát Európában.

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

A minták legalább 20 százalékánál kiderült, hogy hamis a méz.

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

A két idős hölgy hangot adott véleményének, ezért a rendőrök erősítést hívtak.

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Itt van Magyarország legnagyobb egészségügyi tabutémája olvasmányban!

http://ujhazak.com