Péntekig lehet delegáltakat küldeni a választási bizottságokba

Még három napig, péntekig jelenthetnek be delegáltakat a választási bizottságokba az októberi népszavazásra az országgyűlési képviselőcsoporttal rendelkező pártok és a népszavazás kezdeményezője. Eddig mindössze hetven delegáltat jelentettek be.

A jogszabály szerint a választási bizottságoknak - a választott tagokon felül - a választókerületben induló jelöltek által delegált tagjai is vannak.

választás

A népszavazáson a szavazatszámláló bizottságokba - országosan 8306 van - és az egy szavazókörös településeken a helyi választási bizottságokba - ebből országosan 2025 van - két-két tagot küldhetnek az Országgyűlésben frakcióval rendelkező pártok és a népszavazási kezdeményezés szervezője.

Az országgyűlési egyéni választókerületi választási bizottságba (oevb) egy-egy tagot delegálhatnak a frakciók és a népszavazási kezdeményezés szervezője.

A választási bizottságok megbízott tagjait szeptember 16-án 16 óráig kell bejelenteni.

Eddig a szavazatszámláló bizottságokba (és az
egy szavazókörös településeken a helyi választási bizottságokba) mindössze 70 delegáltat jelentettek be a Nemzeti Választási Iroda keddi adatai alapján.

2014-ben az országgyűlési választáson 40 854 delegált vett részt a szavazatszámláló bizottságok munkájában.
Ha a bizottságok taglétszáma - a delegálás hiánya miatt - nem éri el az ötöt, akkor a választott póttagokat kérik fel, hogy vegyenek részt a bizottsági munkában.

A frakcióknak érdekük, hogy valamennyi választási szervbe delegáljanak tagot, mivel így saját megbízottaikon keresztül győződhetnek meg a népszavazás tisztaságáról, ellenőrizhetik azt, és részt vehetnek az esetleges jogviták eldöntésében.

A választási bizottságokban ülő választott és megbízott tagoknak azonos jogaik és kötelezettségeik vannak. A megbízott tag a bizottság rendelkezésére álló valamennyi információt megismerheti. A tevékenysége során tudomására jutó személyes adatokat azonban sem az őt megbízó pártnak, sem másnak nem adhatja ki.

MTI

Hozzászólások

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Borkai nem csak egyszer volt búvárkodni a Maldív-szigeteken állítja az Ördög ügyvédje blog szerzője, aki napok óta szivárogtatja az anyagot a győri polgármesterről

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Magyarország legszegényebb településein az emberek 90 százaléka a Fideszre szavazott.

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

A sorban állóknak az erzsébetvárosi önkormányzat a közeledő húsvét alkalmából osztott ingyen sonkát.

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

A gyerekek népviseletbe öltözve mondtak köszönetet a politikusoknak a szép új oviért.

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Francesco Nitti, Olaszország volt miniszterelnöke „Nincs Béke” című művében ír Trianonról és a legnagyobb vesztesről, Magyarországról.

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

A Soros által együtt alapított Eötvös Károly intézet vezetője semmi alternatívára nem volt képes!

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Elon Musk 2017-ben fogja kiválasztani a Tesla autó gigantikus gyárát Európában.

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

A minták legalább 20 százalékánál kiderült, hogy hamis a méz.

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

A két idős hölgy hangot adott véleményének, ezért a rendőrök erősítést hívtak.

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Itt van Magyarország legnagyobb egészségügyi tabutémája olvasmányban!

http://ujhazak.com