PM: a Fidesz már az EP-döntések maghamisításától sem riad vissza

A Párbeszéd Magyarország (PM) szerint a Fidesznek már annyira nincs ötlete, hogy mivel lehet az embereket a menekültek és a magyar baloldal ellen hergelni, hogy már az európai parlamenti (EP) döntések meghamisításától sem riadnak vissza - mondta Tordai Bence, a PM szóvivője hétfőn az MTI-nek.

pm

Az ellenzéki párt politikusát az MTI azért kérdezte, mert Dömötör Csaba, a Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkára vasárnapi sajtótájékoztatóján arról beszélt, hogy a magyar baloldal egy olyan állásfoglalást támogatott az EP-ben, amely alapján pénzbüntetéssel sújtanák Magyarországot akkor, ha nem fogadja el a kényszerbetelepítést. Dömötör Csaba arra szólította fel a baloldali ellenzéki pártokat, hogy tegyék egyértelművé álláspontjukat a népszavazással kapcsolatban, válaszoljanak igennel vagy nemmel, hogy támogatják-e a kényszerbetelepítést.

Tordai Bence ugyanakkor azt mondta: nem született ilyen döntés az EP-ben, tudomása szerint a javaslat - amelyet Jávor Benedek, a PM EP-képviselője is a támogatott - arról szólt, hogy forrásokat hagynak a tagállamoknál a menekültválság kezelésére.

Kijelentette: a kormánypártok "hazugságokat terjesztenek", annyira nincs ötletük, hogy mivel lehet az embereket a menekültek és a magyar baloldal ellen hergelni, hogy már az EP-döntések meghamisításától sem riadnak vissza.
Tordai Bence hangsúlyozta: kényszerbetelepítés nem létezik, ez "a Habony-művek egyik kreálmánya", ezért azt javasolják az embereknek, hogy ne vegyenek részt a "botcsinálta, értelmetlen népszavazáson", hanem a referendum napján, október 2-án inkább menjenek el a PM által szervezett demonstrációra.

MTI

Hozzászólások

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Borkai nem csak egyszer volt búvárkodni a Maldív-szigeteken állítja az Ördög ügyvédje blog szerzője, aki napok óta szivárogtatja az anyagot a győri polgármesterről

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Magyarország legszegényebb településein az emberek 90 százaléka a Fideszre szavazott.

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

A sorban állóknak az erzsébetvárosi önkormányzat a közeledő húsvét alkalmából osztott ingyen sonkát.

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

A gyerekek népviseletbe öltözve mondtak köszönetet a politikusoknak a szép új oviért.

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Francesco Nitti, Olaszország volt miniszterelnöke „Nincs Béke” című művében ír Trianonról és a legnagyobb vesztesről, Magyarországról.

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

A Soros által együtt alapított Eötvös Károly intézet vezetője semmi alternatívára nem volt képes!

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Elon Musk 2017-ben fogja kiválasztani a Tesla autó gigantikus gyárát Európában.

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

A minták legalább 20 százalékánál kiderült, hogy hamis a méz.

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

A két idős hölgy hangot adott véleményének, ezért a rendőrök erősítést hívtak.

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Itt van Magyarország legnagyobb egészségügyi tabutémája olvasmányban!

http://ujhazak.com