PM: a Kliknek nyilvánosságra kell hoznia idei ellenőrzési gyakorlatát

A Párbeszéd Magyarországért (PM) szerint a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hivatal (NAIH) felszólította a Klebelsberg Intézményfenntartó Központot (Klik), hogy a hét végéig hozza nyilvánosságra az idén ellenőrzött tanárok és iskolák listáját.

Tordai Bence, az ellenzéki párt szóvivője hétfői budapesti sajtótájékoztatója után az MTI-nek telefonon nyilatkozva úgy fogalmazott, hogy a hatalom "bukott fideszes politikusokat és a klientúra tagjait" helyezi el a Klikben, az intézményt pedig a "tanárok megfélemlítésére használják".

pm

A politikus példaként említette erre, hogy szerintük az elmúlt időszakban tartott pedagógustüntetéseken részt vevő tanárokat és iskolákat több esetben is "vegzálta" a Klik.

A PM ezért korábban adatigényléssel fordult a Klikhez, annak kiderítésére, hogy ellenőrzési gyakorlatukat valóban megfélemlítésre használták-e, az intézmény azonban elutasította kérésüket - fejtette ki Tordai Bence. Hangsúlyozta, hogy a NAIH augusztus 3-án kelt levelében felszólította a Kliket, hogy nyolc napon belül adja ki az ellenzéki párt által kért közérdekű adatokat.

MTI

Hozzászólások

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Borkai nem csak egyszer volt búvárkodni a Maldív-szigeteken állítja az Ördög ügyvédje blog szerzője, aki napok óta szivárogtatja az anyagot a győri polgármesterről

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Magyarország legszegényebb településein az emberek 90 százaléka a Fideszre szavazott.

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

A sorban állóknak az erzsébetvárosi önkormányzat a közeledő húsvét alkalmából osztott ingyen sonkát.

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

A gyerekek népviseletbe öltözve mondtak köszönetet a politikusoknak a szép új oviért.

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Francesco Nitti, Olaszország volt miniszterelnöke „Nincs Béke” című művében ír Trianonról és a legnagyobb vesztesről, Magyarországról.

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

A Soros által együtt alapított Eötvös Károly intézet vezetője semmi alternatívára nem volt képes!

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Elon Musk 2017-ben fogja kiválasztani a Tesla autó gigantikus gyárát Európában.

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

A minták legalább 20 százalékánál kiderült, hogy hamis a méz.

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

A két idős hölgy hangot adott véleményének, ezért a rendőrök erősítést hívtak.

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Itt van Magyarország legnagyobb egészségügyi tabutémája olvasmányban!

http://ujhazak.com