PM: a magyar kormány ne söpörje az asztal alá a Volkswagen-ügyet

A Párbeszéd Magyarországért arra szólítja fel a kormányt, hogy ne akarja az asztal alá söpörni, hanem vizsgáltassa ki a Volkswagen-csoport által elkövetett csalást - közölte az MTI-vel kedden a párt szóvivője.

Tordai Bence, aki sajtótájékoztatót is tartott a témában leszögezte, a kabinetnek vállalnia kell a felelősséget és nem szabad "jutalmaznia a csaló autógyárat".

1200x630_314196_dizel-botrany-svajc-es-belgium-nem-adj

Ezt arra utalva mondta, hogy hétfőn bejelentették, a kormány 6 milliárd forinttal támogatja a Volskwagen-csoporthoz tartozó Audi győri motorgyárának újabb 32 milliárd forintos fejlesztését

A politikus közölte: eközben a nemzetgazdasági tárca a PM-nek adott írásbeli válaszában már elismerte, hogy a jogosultnál magasabb környezetvédelmi kategóriába sorolás költségvetési bevételkiesést eredményezhet.

Eközben a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium közlése szerint több mint negyvenezer ilyen autó fut a magyar utakon - tette hozzá.

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma pedig kérdésükre elismerte, hogy a csalásnak vannak egészségügyi következményei, de a tárca szerint az ügyben nem lehet számszerűsíteni az ügy okozta egészségügyi pluszkiadásokat - mondta.

MTI

Hozzászólások

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Borkai nem csak egyszer volt búvárkodni a Maldív-szigeteken állítja az Ördög ügyvédje blog szerzője, aki napok óta szivárogtatja az anyagot a győri polgármesterről

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Magyarország legszegényebb településein az emberek 90 százaléka a Fideszre szavazott.

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

A sorban állóknak az erzsébetvárosi önkormányzat a közeledő húsvét alkalmából osztott ingyen sonkát.

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

A gyerekek népviseletbe öltözve mondtak köszönetet a politikusoknak a szép új oviért.

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Francesco Nitti, Olaszország volt miniszterelnöke „Nincs Béke” című művében ír Trianonról és a legnagyobb vesztesről, Magyarországról.

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

A Soros által együtt alapított Eötvös Károly intézet vezetője semmi alternatívára nem volt képes!

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Elon Musk 2017-ben fogja kiválasztani a Tesla autó gigantikus gyárát Európában.

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

A minták legalább 20 százalékánál kiderült, hogy hamis a méz.

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

A két idős hölgy hangot adott véleményének, ezért a rendőrök erősítést hívtak.

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Itt van Magyarország legnagyobb egészségügyi tabutémája olvasmányban!

http://ujhazak.com