Politológus: több oka is van az osztrák határellenőrzés visszaállításának

Több oka is van annak, hogy Ausztria visszaállítja a hatrirányítási rendszerét - erről beszélt Kiszelly Zoltán politikai elemző a Kossuth rádió 180 perc című műsorában kedden.

Az osztrák belügyminisztérium hétfőn erősítette meg azokat a médiaértesüléseket, hogy szerdától működik az Ausztria déli részén, Spielfeld településnél lévő határirányítási rendszer, a tervek szerint mintegy ötszáz katonát is vezényelnek a térségbe.

Kiszelly

Kiszelly Zoltán arra a kérdésre, hogy minek köszönhető pálfordulás az osztrák politikában a bevándorlással kapcsolatban, azt mondta: a legfontosabb ok, hogy nem jött létre az európai megállapodás a kötelező betelepítési kvótáról, ami tehermentesítette volna a célországokat. Rámutatott: Ausztria tranzitország és célország is egyben.

Másik oknak azt nevezte, hogy elindult egyfajta dominóhatás, a nyugat-európai országok kezdenek "megtelni", a lakosság hangulata "fordul". Erre példaként említette, hogy Ausztriában a bevándorlásellenes pártok az időközi választásokon megerősödtek, tavaly négy tartományi választás is volt, ezeken a bevándorlásellenes Szabadságpárt több szavazatot kapott a korábbinál.

Harmadik oknak azt mondta: ugyancsak dominóhatást eredményez, hogy Svédország Dánia felé, Dánia Németország felé zárja a határait, és egy ország sem szeretné, ha a tranzitútvonalon nála torlódnának fel a migránsok.

Kiszelly Zoltán azt is kiemelte, hogy Ausztriában és Németországban is lesz választás 2017-ben. Emellett márciusban Németországban három tartományi választást is taratnak. Hozzátette: Németországban is megfigyelhető, hogy a bevándorlásellenes AfD párt (Alternatíva Németországért) nagyon megerősödött, 11-15 százalék közötti támogatottsága van, a januári felmérések alapján a harmadik legerősebb párttá erősödött.

Úgy vélte, a márciusi választások eredménye után valóban aggódhat Angela Merkel kancellár, hogy kitölti-e a ciklusát, de véleménye szerint "hiába vennék le Merkelt a sakktábláról", a bevándorlást más pártok is támogatják, például a szociáldemokraták, a kereszténydemokrata párt és a zöldek is. Kiszelly Zoltán szerint tehát Merkellel vagy Merkel nélkül, de a bevándorlást a német elit támogatja, mivel munkaerőre van szükségük, évi 400-500 ezer emberre, de elsősorban szakmunkásokra.

MTI

Hozzászólások


Űrközpontot és üveghidat is épít a kormány - videó

Űrközpontot és üveghidat is épít a kormány - videó

Olimpia ugyan már nem lesz, de a kormányt ez nem gátolja abban, hogy nagy ívű beruházásokba kezdjen.

Európai országok kezdeményezik az Európai Egyesült Államok létrejöttét!

Európai országok kezdeményezik az Európai Egyesült Államok létrejöttét!

Francia, német, olasz és luxemburgi parlament elnökeinek vágya az Egyesült Európai Államok.

LMP: beteg embereket foszt meg a segélytől a kormány

LMP: beteg embereket foszt meg a segélytől a kormány

A Lehet Más a Politika (LMP) társelnök-frakcióvezetője szerint beteg embereket foszt meg a segélytől a kormány. Szél Bernadett vasárnapi budapesti sajtótájékoztatóján abszurdnak nevezte a foglalkoztatást helyettesítő támogatás megvonását azoktól, akik nem munkaképesek.

Gyurcsány Orbán elmebajáról fogalmazott!

Gyurcsány Orbán elmebajáról fogalmazott!

A DK elnöke „szakszerűen” írt Orbán Viktor súlyos betegségéről.

Több mint egymilliárd forintos osztalékot vett fel Gyurcsány Ferenc

Több mint egymilliárd forintos osztalékot vett fel Gyurcsány Ferenc

A Demokratikus Koalíciót (DK) irányító Gyurcsány Ferencnek változott a legnagyobb mértékben a vagyoni helyzete tavaly a parlamenti képviselettel rendelkező pártok vezetői között.

Ezzel az 5 festménnyel gazdagodik a Miniszterelnökség

Ezzel az 5 festménnyel gazdagodik a Miniszterelnökség

Az 5 remek alkotás ára 360 millió forint.


Biztosított a jövő! – pártot alapítanak a nyugdíjasok

Biztosított a jövő! – pártot alapítanak a nyugdíjasok

A nyugdíjasok az Idős Demokraták Szövetsége néven fognak pártot alapítani.

18 milliárdba került a nyugdíjasok kampányutaztatása a kormánynak az adófizető állampolgárok pénzén!

18 milliárdba került a nyugdíjasok kampányutaztatása a kormánynak az adófizető állampolgárok pénzén!

A nyugdíjasok kampány utaztatása a mindenkori jobb és bal oldali kormányok „aranytartaléka”.

71 országba küldtek Erzsébet utalványt Orbánék a külhoni magyaroknak – feleslegesen (videó)

71 országba küldtek Erzsébet utalványt Orbánék a külhoni magyaroknak – feleslegesen (videó)

Legalább 32 ezer külföldön élő magyar nyugdíjasnak küldött a magyar kormány Erzsébet utalványt.

Ebből fedezte a kormány a nyugdíjasok Erzsébet utalványát

Ebből fedezte a kormány a nyugdíjasok Erzsébet utalványát

Kiderült honnan fedezte a kormány a nyugdíjasoknak szánt 10 ezer forintnyi Erzsébet-utalványt.

http://ujhazak.com