Rétvári: az egészségügyben és a köznevelésben is előrébb tudunk lépni

Mind az egészségügy, mind a köznevelés területén előrelépés történhet jövőre, a 2017-es költségvetésben e két területre 200 milliárd forintos többletet szán a kormány - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára vasárnap Budapesten, sajtótájékoztatón.

Rétvári Bence hangsúlyozta: amellett, hogy a jövő évi büdzsé alapvetősen az adócsökkentés és az otthonteremtés költségvetése lesz, az egészségügyre és a köznevelésre is jelentős többletforrás jut.

retvari-bence

Mint mondta, a magyar reformok működnek, a jó gazdaságpolitikának köszönhetően többletforrás keletkezett, amelynek egy részét a gazdaságba forgatják vissza, de jut e két ágazatban dolgozók béremelésére is. A kormány számára a gyermekek és az egészség olyan érték, ahová - ha többletforrás van - akkor juttat a kormányzat - hangoztatta az államtitkár.

Rétvári Bence emlékeztetett: az egészségügy területén az elmúlt években 500 milliárd uniós és saját forrást használtak fel fejlesztésre, s míg évekkel ezelőtt 70 ezren vártak valamilyen tervezett műtétre, addig ez a szám mára 34 ezerre csökkent. Kiemelte az alapellátás fejlesztését, amire az elmúlt két évben szintén 10-10 milliárd forintot fordított a kormányzat.

Az egészségügyiek bérrendezésére kitérve elmondta, 2012-2013-ban volt az ágazatban béremelés, akkor 75 milliárd forintból 23 százalékkal emelkedtek a jövedelmek, de feloldották a mozgóbéreket is, valamint kidolgozták a rezidensösztöndíjak rendszerét és a szakorvosok támogatási programját.

Az államtitkár hangsúlyozta, a bérrendezés mértékéről és ütemezéséről folynak a tárgyalások, a kormányzat hosszú távra, több évre szóló garanciát szeretne.

A közoktatás területéről szólva elmondta, szintén a héten kezdődtek egyeztetések a közoktatásnak szánt 100 milliárd forintos többletről, amelyből részben adósságokat lehet kifizetni, de jut majd a nem pedagógus végzettségű, oktató-nevelő munkát segítők béremelésére is.

Nekik egy olyan javaslat született a köznevelési kerekasztalon, amely 7+3 százalékos béremelkedés jelent, míg a pedagógusoknak idén is és jövő szeptemberben is 3,5 százalékkal emelkedik a jövedelmük.

"Bízunk abban, hogy e két terület a jövő év nagy nyertese lehet" - fogalmazott az államtitkár.

MTI

Hozzászólások

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Borkai nem csak egyszer volt búvárkodni a Maldív-szigeteken állítja az Ördög ügyvédje blog szerzője, aki napok óta szivárogtatja az anyagot a győri polgármesterről

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Magyarország legszegényebb településein az emberek 90 százaléka a Fideszre szavazott.

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

A sorban állóknak az erzsébetvárosi önkormányzat a közeledő húsvét alkalmából osztott ingyen sonkát.

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

A gyerekek népviseletbe öltözve mondtak köszönetet a politikusoknak a szép új oviért.

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Francesco Nitti, Olaszország volt miniszterelnöke „Nincs Béke” című művében ír Trianonról és a legnagyobb vesztesről, Magyarországról.

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

A Soros által együtt alapított Eötvös Károly intézet vezetője semmi alternatívára nem volt képes!

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Elon Musk 2017-ben fogja kiválasztani a Tesla autó gigantikus gyárát Európában.

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

A minták legalább 20 százalékánál kiderült, hogy hamis a méz.

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

A két idős hölgy hangot adott véleményének, ezért a rendőrök erősítést hívtak.

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Itt van Magyarország legnagyobb egészségügyi tabutémája olvasmányban!

http://ujhazak.com