Internetadó - Rogán: a lakosságnak 700, a cégeknek 5000 forint legyen a felső korlát! (2. rész)

Benyújtotta a Fidesz a parlamentnek azt a módosító indítványt, amelyben javasolják, hogy az adatforgalomra kivetett távközlési adó felső korlátja - hasonlóan a telefonadóhoz - magánszemélyeknél havi 700 forint, üzleti előfizetéseknél pedig havi 5 ezer forint legyen - közölte az előterjesztő Rogán Antal hétfőn Budapesten, újságírók előtt.

rogánA Fidesz frakcióvezetője jelezte: az adótörvény-javaslathoz benyújtott indítványuk egyértelműen kimondja azt is, hogy az adó alanya a távközlési szolgáltató, nem pedig az előfizető. "Azt gondoljuk, hogy ezeket az adótételeket a távközlési szolgáltatók saját profitjuk terhére ki tudják fizetni" - hangsúlyozta.

Egyúttal kérték a kormányt - folytatta Rogán Antal -, hogy a költségvetési törvényjavaslatban a távközlési adó kiterjesztéséből csak annyi bevétellel kalkuláljanak, amennyit a felső korlát lehetővé tesz.

A politikus emellett elmondta: azt is javasolják a kabinetnek, hogy a távközlési adó adatforgalomra kivetett részéből származó bevételeket a jelentős részben európai uniós forrásból megvalósuló, a szélessávú internet kiterjesztésére irányuló program önrészeként használják fel.

Kérdésre hozzátette, "teljes egészében kacsa" az a hír, hogy a rendvédelmi dolgozók fizetésemelésére menne az internetadóból származó bevétel.

Rogán Antal tájékoztatása szerint az adótörvény-javaslatról november 18-án dönthet az Országgyűlés.
Az internetadó elleni vasárnapi tüntetés lezárása után a Fidesz-székháznál történt rendbontásra utalva a kormánypárti frakcióvezető azt mondta: az erőszak és a vandalizmus elfogadhatatlan.

"Az erőszakért és a vandalizmusért azok is felelősséget viselnek, akik a demonstrációt szervezték" - hangsúlyozta, majd úgy fogalmazott, hogy "a civil szervezetek hátára politikusok kapaszkodtak fel".

Megjegyezte, a szervezők "effektíve kötődnek az MSZP-hez, annak VIII. kerületi szervezetéhez".

MTI

Hozzászólások

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Borkai nem csak egyszer volt búvárkodni a Maldív-szigeteken állítja az Ördög ügyvédje blog szerzője, aki napok óta szivárogtatja az anyagot a győri polgármesterről

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Magyarország legszegényebb településein az emberek 90 százaléka a Fideszre szavazott.

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

A sorban állóknak az erzsébetvárosi önkormányzat a közeledő húsvét alkalmából osztott ingyen sonkát.

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

A gyerekek népviseletbe öltözve mondtak köszönetet a politikusoknak a szép új oviért.

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Francesco Nitti, Olaszország volt miniszterelnöke „Nincs Béke” című művében ír Trianonról és a legnagyobb vesztesről, Magyarországról.

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

A Soros által együtt alapított Eötvös Károly intézet vezetője semmi alternatívára nem volt képes!

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Elon Musk 2017-ben fogja kiválasztani a Tesla autó gigantikus gyárát Európában.

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

A minták legalább 20 százalékánál kiderült, hogy hamis a méz.

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

A két idős hölgy hangot adott véleményének, ezért a rendőrök erősítést hívtak.

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Itt van Magyarország legnagyobb egészségügyi tabutémája olvasmányban!

http://ujhazak.com