Rogán: Brüsszel helyett csak a magyarok dönthetik el, kivel akarnak együtt élni (2. rész)

A kormány álláspontja szerint Brüsszel helyett csak a magyarok dönthetik el, hogy kivel akarnak egy országban élni - mondta Rogán Antal, a Miniszterelnöki Kabinetirodát vezető miniszter budapesti sajtótájékoztatóján a Kúria keddi döntésére reagálva, amely alapján lehet népszavazást tartani a kormány kezdeményezésére a kötelező betelepítési kvóta ügyében.

Rogán Antal közölte: az Országgyűlés akár már a jövő héten határozhat a népszavazás elrendeléséről és a szükséges anyagi források biztosításáról is. Ennek érdekében egyeztetést kezdeményeznek a Ház és a frakciók vezetésével.

rogán antal

A miniszter szerint előreláthatólag szeptemberben vagy október első napjaiban lehet megtartani a referendumot, amelynek időpontját Áder János köztársasági elnök tűzi majd ki.

A tárcavezető azt is mondta, hogy a kormány népszavazási kezdeményezését a Kúrián megtámadó szocialisták és liberálisok - például Szanyi Tibor MSZP-s és Jávor Benedek PM-es európai parlamenti képviselő, valamint a Magyar Liberális Párt - "ma is bevándorláspárti álláspontot képviselnek", "csak Brüsszel számára próbálták az időt húzni".

Ha a szocialistákon és a liberálisokon múlna, megadnák a kényszerbetelepítés jogát Brüsszelnek - fogalmazott, hangsúlyozva, hogy a Kúria azonban nem fogadta el az álláspontjukat.

A kényszerbetelepítés ügye nemzeti szuverenitási kérdés, "ha Brüsszel kényszerbetelepítést akar, akkor erről a nemzeteknek kell döntést hozni" - ismertette a kormány véleményét.

Rogán Antal hozzátette: a mostani közvélemény-kutatási adatok szerint a magyar polgárok minimum kétharmada, de inkább 70 százaléka gondolja úgy, hogy helyes egy ilyen népszavazás, és szeretné azon elmondani a véleményét.

Szavai szerint Brüsszelben "egyre őrültebb javaslatok látnak napvilágot", egyáltalán nem adták fel a kényszerbetelepítés ügyét, "mindössze az angliai népszavazást várják meg, és azt követően ez a terv gyorsan az európai uniós intézmények asztalára fog kerülni".

Ezért a magyarországi referendumot mihamarabb meg kell tartani - jelentette ki, hozzátéve, a kormány arra fogja kérni az embereket, hogy tegyék világossá: csak a magyarok dönthetnek arról, kiket fogadunk be az országba és kiket nem.
Megjegyezte, szerinte "nem is a részvétel a legfontosabb, hanem az, hogy a magyar emberek hogyan fognak erről a kérdésről dönteni".

Arra a kérdésre, felmerült-e esetleg, hogy "bevárják" az ellenzék népszavazási kezdeményezését, és azzal együtt írják ki a referendumot, Rogán Antal azt felelte: amiben az MSZP ma aláírásokat gyűjt, az "finoman szólva nevetséges".

A jegybanki alapítványokkal kapcsolatos kérdésre a Miniszterelnöki Kabinetiroda vezetője azt válaszolta: Matolcsy Györgyöt sokan azért támadják, mert sikeres jegybankelnök, s a tevékenysége az ország javát szolgálja. Az ő munkájának az eredménye, hogy a korábban veszteségeket termelő Magyar Nemzeti Bank (MNB) ma nyereséges - mondta, azt is Matolcsy György munkájának eredményei közé sorolva, hogy a magyar gazdaság ma úgy nő, hogy közben alacsony az infláció.

Az alapítványok vagyonáról szólva megjegyezte: az nem lett kisebb, sőt talán még nőtt is. Hozzátette, egyetért azokkal az alapítványi célkitűzésekkel is, amelyek oktatástámogatásra, ösztöndíjak biztosítására vagy éppen könyvkiadásra vonatkoznak.

MTI

Hozzászólások

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Borkai nem csak egyszer volt búvárkodni a Maldív-szigeteken állítja az Ördög ügyvédje blog szerzője, aki napok óta szivárogtatja az anyagot a győri polgármesterről

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Magyarország legszegényebb településein az emberek 90 százaléka a Fideszre szavazott.

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

A sorban állóknak az erzsébetvárosi önkormányzat a közeledő húsvét alkalmából osztott ingyen sonkát.

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

A gyerekek népviseletbe öltözve mondtak köszönetet a politikusoknak a szép új oviért.

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Francesco Nitti, Olaszország volt miniszterelnöke „Nincs Béke” című művében ír Trianonról és a legnagyobb vesztesről, Magyarországról.

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

A Soros által együtt alapított Eötvös Károly intézet vezetője semmi alternatívára nem volt képes!

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Elon Musk 2017-ben fogja kiválasztani a Tesla autó gigantikus gyárát Európában.

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

A minták legalább 20 százalékánál kiderült, hogy hamis a méz.

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

A két idős hölgy hangot adott véleményének, ezért a rendőrök erősítést hívtak.

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Itt van Magyarország legnagyobb egészségügyi tabutémája olvasmányban!

http://ujhazak.com