Rogán: legkésőbb nyárra letisztázódhat az új cafeteriarendszer (2. rész)

Ha a munkaadókkal való egyeztetések a kellő ütemben lezárulnak, akkor legkésőbb nyárra megszületnek azok a döntések, amelyek alapján tisztán látni, miként működik majd az új cafeteriarendszer - mondta Rogán Antal, a Miniszterelnöki Kabinetirodát vezető miniszter a Kossuth Rádió Vasárnapi Újság című műsorában.

Hozzátette: idén még működőképes a cafeteriarendszer, a változásokat 2017. január elsejétől kell elindítani, ezért a cafeteria gyakorlatilag minden kormányülésen téma valamilyen formában.

rogán antal

A miniszter kiemelte, hogy olyan rendszer kidolgozása a cél, amely a növekvő gazdasági teljesítményből minél többet odaad az embereknek a gazdasági teljesítmény sérülése nélkül.

Rogán Antal hangsúlyozta továbbá, hogy a brüsszeli döntés nyomán már nemcsak a cafeteria megmentése, hanem egy kedvezőbb megoldás kidolgozása a cél.

Kifejtette: az eddig ismert cafeteriarendszer egy része valószínűleg a gyermeküdültetés, illetve a turizmus fejlesztésére fordítható támogatási rendszerként fog működni a jövőben. Emellett a kormány azt szeretné, hogy legyen a béremeléseknek járulékmentes része, ezáltal a béremelés nem jelent plusz terhet a munkaadók és a munkavállalók számára sem, azonban ez az összeg nem számít bele a nyugdíjalapba - fogalmazott.

Erről folyik az egyeztetés jelenleg a munkaadókkal, a miniszterelnök bejelentése sem végleges döntést jelent, hanem azt, hogy a javaslat véleményezésére kérte fel a szervezeteket - jegyezte meg a miniszter.

Rogán Antal arra a felvetésre, hogy a külföldi multinacionális cégek cafeteriarendszerbe való beengedésével Brüsszel elégedett lett volna, úgy válaszolt: lehet, de nem biztos, hogy a magyar emberek jól jártak volna, mivel jelentős mennyiségű profit áramlott volna ki az országból. Ehelyett viszont az Erzsébet-utalvány rendszerén keresztül beáramló összegeket visszafordította a kormány gyerekszálláshelyek fejlesztésére és gyerekek üdültetésére - fűzte hozzá.

MTI

Hozzászólások

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Borkai nem csak egyszer volt búvárkodni a Maldív-szigeteken állítja az Ördög ügyvédje blog szerzője, aki napok óta szivárogtatja az anyagot a győri polgármesterről

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Magyarország legszegényebb településein az emberek 90 százaléka a Fideszre szavazott.

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

A sorban állóknak az erzsébetvárosi önkormányzat a közeledő húsvét alkalmából osztott ingyen sonkát.

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

A gyerekek népviseletbe öltözve mondtak köszönetet a politikusoknak a szép új oviért.

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Francesco Nitti, Olaszország volt miniszterelnöke „Nincs Béke” című művében ír Trianonról és a legnagyobb vesztesről, Magyarországról.

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

A Soros által együtt alapított Eötvös Károly intézet vezetője semmi alternatívára nem volt képes!

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Elon Musk 2017-ben fogja kiválasztani a Tesla autó gigantikus gyárát Európában.

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

A minták legalább 20 százalékánál kiderült, hogy hamis a méz.

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

A két idős hölgy hangot adott véleményének, ezért a rendőrök erősítést hívtak.

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Itt van Magyarország legnagyobb egészségügyi tabutémája olvasmányban!

http://ujhazak.com