Soltész: Timmermansnak le kell mondania hivataláról

Soltész Miklós Frans Timmermanshoz intézett levelében azt írta, hogy az uniós vezető "súlyosan megsértette hazánkat, a magyar embereket, az itt élő zsidó közösségeket, így nem lehet más választása, mint lemondani hivataláról".

Az államtitkár jelezte: felháborodva olvasta a német Die Zeitnak adott interjút, amelyben Timmermans kérdésre válaszolva antiszemita vádat fogalmazott meg Orbán Viktor miniszterelnökkel, illetve Magyarországgal szemben. A minden alapot nélkülöző vádat az összes, érzületében megsértett magyar ember nevében visszautasítom - fogalmazott Soltész Miklós, aki szerint az EB-alelnök kijelentéséből az következik, hogy a nyilatkozó "a kérdésben sem ismeri a magyar valóságot, hazánkkal kapcsolatos állításait pedig alighanem csak egyoldalú, tényszerűnek nem, jóindulatúnak és elfogulatlannak pedig végképp nem nevezhető forrásokra, véleményekre alapozza". Hangsúlyozza: az Orbán Viktor vezette kormány a magyar állampolgárok adóforintjaiból 2011 óta csak beruházásra és hitéleti tevékenységre 19 milliárd forint (61 millió euró) összegű támogatást nyújtott a magyarországi zsidó felekezeteknek. Ebből a támogatásból zsinagógák és közösségi terek újulnak meg az ország több városában, a többi között Kaposváron, Debrecenben, Győrben, Székesfehérváron, Szegeden, Szombathelyen, Pécsett, Vácon, Mádon, Keszthelyen, Kiskunhalason, valamint a határainkon túl is például Szabadkán és Beregszászon - tette hozzá.



Soltész Miklós kiemelte, hogy a kormány támogatja a zsidó temetők rendbe hozásának országos programját is, emellett "bevezettük a holokauszt áldozatainak emléknapját, a holokauszt tagadását pedig büntető törvénykönyvi tényállássá tettük", és jelentős összeggel támogatják a zsidó oktatási és szociális intézmények, kulturális rendezvények fenntartását és működését. Korszerű zsidó hittankönyvek jelennek meg, a zsidó identitást erősítő gyermekprogramok és nyári táborok, zsidó kulturális programok és többek között a holokausztra emlékező konferenciák valósulnak meg. Ezen kívül a zsidó felekezetek tagjai 2014 óta minden évben részt vesznek a kormány és az UNESCO Magyar Nemzeti Bizottsága közös szervezésében létrejött vallásközi konferencián. A zsidó felekezetek a közfeladat ellátásában is részt vesznek Magyarországon, így idős otthonokat, óvodákat, iskolákat és kórházakat alapítottak és működtetnek, amelyeket a kormány szintén kiemelt mértékben támogat - sorolja levelében Soltész Miklós.

Az államtitkár szerint Frans Timmermans "bizonyára nem tudja, hogy Magyarország jelentős támogatásban részesítette a Nobel-díjas író, Kertész Imre Sorstalanság című könyvének megfilmesítését, valamint a holokausztot bemutató, Saul fia című film megvalósulását is, amely később Oscar-díjat kapott". Bizonyára arról sem rendelkezik információval, hogy a kormány nemrégiben például rendkívüli támogatást biztosított egy leégett budapesti zsinagóga felújításához, úgy, ahogyan tenné ezt bármelyik keresztény templom esetén - közölte.

A politikus felhívta Timmermans figyelmét, hogy amikor legutóbb, 2016 nyarán hasonló támadás érte Magyarországot, számos hazai zsidó vezető egyértelműen visszautasította az antiszemita vádakat, valótlannak, illetve rossz tájékozottságból fakadónak minősítve azokat - tette hozzá. "Az Ön állításával, sugalmazásával ellentétben a magyarországi zsidó emberek biztonságban élnek. Sőt, identitásuk megőrzését és megerősítését a kormány ugyanúgy támogatja, mint a keresztény felekezetekhez, illetve a hazánkban élő bármely nemzetiséghez tartozó emberekét. Tájékoztatom, hogy Európa egyik legnagyobb zsidó közössége Magyarországon él, és az őket képviselő felekezetek, valamint a kormány közötti együttműködés jó és konstruktív" - fogalmazott az államtitkár. "Az európai gondolatot és az Európai Unióba vetett bizalmat nem Orbán Viktor kijelentései és nem is a magyar kormány döntései veszélyeztetik, hanem az Ön megnyilvánulása. Ugyanis ha a magyar emberek azt hallják, hogy az Európai Bizottság első alelnöke ilyen nyilvánvaló képtelenségeket és rágalmakat fogalmaz meg, az nem erősíti, hanem inkább gyengíti az európai intézményekbe és azok megbízható működésébe vetett bizalmat" - olvasható a levélben.

MTI

Hozzászólások

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Borkai nem csak egyszer volt búvárkodni a Maldív-szigeteken állítja az Ördög ügyvédje blog szerzője, aki napok óta szivárogtatja az anyagot a győri polgármesterről

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Magyarország legszegényebb településein az emberek 90 százaléka a Fideszre szavazott.

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

A sorban állóknak az erzsébetvárosi önkormányzat a közeledő húsvét alkalmából osztott ingyen sonkát.

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

A gyerekek népviseletbe öltözve mondtak köszönetet a politikusoknak a szép új oviért.

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Francesco Nitti, Olaszország volt miniszterelnöke „Nincs Béke” című művében ír Trianonról és a legnagyobb vesztesről, Magyarországról.

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

A Soros által együtt alapított Eötvös Károly intézet vezetője semmi alternatívára nem volt képes!

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Elon Musk 2017-ben fogja kiválasztani a Tesla autó gigantikus gyárát Európában.

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

A minták legalább 20 százalékánál kiderült, hogy hamis a méz.

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

A két idős hölgy hangot adott véleményének, ezért a rendőrök erősítést hívtak.

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Itt van Magyarország legnagyobb egészségügyi tabutémája olvasmányban!

http://ujhazak.com