Szakértő: egyre inkább keletre kell figyelnie az uniónak a menekültkérdésben

Egyre inkább keletre kell néznie az uniónak is a menekültkérdésben, hiszen a Földközi-tenger után egy másik menekülési útvonal is megnyílt, amely Kelet-Európát érinti - mondta Gálik Zoltán külpolitikai szakértő az M1 aktuális csatornán hétfőn.

A szakértő szerint az EU-országok külügyminisztereinek hétfői tanácskozásán Luxembourgban ez a kérdés is szóba kerülhet azon a komplex intézkedéscsomagon kívül, amelyet a mintegy egy hónappal ezelőtti uniós csúcson vázoltak fel menekültügyben, és amelynek végrehajtásáról most határoznak. Az intézkedéscsomag célja a menekültpolitika további harmonizációja és a számok kezelhetővé tétele - tette hozzá.

eu zászló

A kérdés kezelését nehezíti, hogy az uniós ajánlásokat nem harmonizálták, nagyon erősek a tagállami érdekek, illetve ebben a kérdésben a tagállamoknak szuveneritása is van - mondta el Gálik Zoltán.

A magyar határzárral kapcsolatban úgy fogalmazott, hogy az uniós reakció azért "késlekedik", mert az egy harmadik ország határát érinti, így annak kiépítéséről egy ország - a nemzetközi jogi normák betartása mellett - szabadon dönthet.

MTI

Hozzászólások

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Borkai nem csak egyszer volt búvárkodni a Maldív-szigeteken állítja az Ördög ügyvédje blog szerzője, aki napok óta szivárogtatja az anyagot a győri polgármesterről

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Magyarország legszegényebb településein az emberek 90 százaléka a Fideszre szavazott.

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

A sorban állóknak az erzsébetvárosi önkormányzat a közeledő húsvét alkalmából osztott ingyen sonkát.

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

A gyerekek népviseletbe öltözve mondtak köszönetet a politikusoknak a szép új oviért.

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Francesco Nitti, Olaszország volt miniszterelnöke „Nincs Béke” című művében ír Trianonról és a legnagyobb vesztesről, Magyarországról.

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

A Soros által együtt alapított Eötvös Károly intézet vezetője semmi alternatívára nem volt képes!

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Elon Musk 2017-ben fogja kiválasztani a Tesla autó gigantikus gyárát Európában.

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

A minták legalább 20 százalékánál kiderült, hogy hamis a méz.

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

A két idős hölgy hangot adott véleményének, ezért a rendőrök erősítést hívtak.

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Itt van Magyarország legnagyobb egészségügyi tabutémája olvasmányban!

http://ujhazak.com