Szakértő: rövid távon instabilitás várható

Rövid távon instabilitást okozhat Törökországban a puccskísérlet, ami növeli a terrortámadások esélyét is - jelentette ki a Nemzeti Közszolgálati Egyetem munkatársa kedden a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában.

Egeresi Zoltán hozzátette: hosszú távon ugyanakkor azt eredményezheti a bukott államcsíny, hogy Erdogan elnök bebetonozza a hatalmát és megkísérli az elnöki rendszer bevezetését.

hqdefault

A szakértő elmondta, az instabilitást a letartóztatási hullám okozza, az elnökhöz hű erők szerint ugyanis párhuzamos állam működik, ezért több ezer embert - katonákat, rendőröket, bírákat, ügyészeket, egyetemi oktatókat - tartóztattak le vagy fognak letartóztatni. Ez pedig kevésbé teszi gördülékennyé az állam működését.

Egeresi Zoltán kitért arra, a kormányzó AKP és Erdogan arra is felhasználja a kialakult helyzetet, hogy megpróbáljon minél nagyobb támogatást szerezni az elnöki rendszer bevezetéséről szóló népszavazáshoz. Annál is inkább, mert az ellenzéki pártok ezt nem támogatják.

Arról is szólt, hogy a török vezetők számára fontosabb az uniós csatlakozás, mint a halálbüntetés visszaállítása. Ennek ellenére napirenden tartják a kérdést, mert a puccskísérlet után lincshangulat alakult ki az országban. Nemcsak az AKP hívei, hanem az ellenzéki pártok is felháborodtak. A puccsista ellenes hangulatot pedig a kormány igyekszik meglovagolni - mondta a szakértő.

MTI

Hozzászólások

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Borkai nem csak egyszer volt búvárkodni a Maldív-szigeteken állítja az Ördög ügyvédje blog szerzője, aki napok óta szivárogtatja az anyagot a győri polgármesterről

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Magyarország legszegényebb településein az emberek 90 százaléka a Fideszre szavazott.

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

A sorban állóknak az erzsébetvárosi önkormányzat a közeledő húsvét alkalmából osztott ingyen sonkát.

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

A gyerekek népviseletbe öltözve mondtak köszönetet a politikusoknak a szép új oviért.

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Francesco Nitti, Olaszország volt miniszterelnöke „Nincs Béke” című művében ír Trianonról és a legnagyobb vesztesről, Magyarországról.

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

A Soros által együtt alapított Eötvös Károly intézet vezetője semmi alternatívára nem volt képes!

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Elon Musk 2017-ben fogja kiválasztani a Tesla autó gigantikus gyárát Európában.

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

A minták legalább 20 százalékánál kiderült, hogy hamis a méz.

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

A két idős hölgy hangot adott véleményének, ezért a rendőrök erősítést hívtak.

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Itt van Magyarország legnagyobb egészségügyi tabutémája olvasmányban!

http://ujhazak.com