Szanyi: az európai béke záloga a nacionalizmus visszaszorítása

Az MSZP szerint a tartós európai béke legfontosabb záloga az országok közötti együttműködés, ehhez pedig nem szabad további teret engedni a nacionalista szólamoknak. Szanyi Tibor, a szocialisták EP-képviselője erről az Ukrán rejtélyek címmel tartott sajtótájékoztatóján beszélt vasárnap Budapesten.

szanyiAz ellenzéki politikus úgy fogalmazott, veszélyes az a nacionalizmus, amelyet "Orbán Viktor és tettestársa, Vona Gábor" szít Magyarországon.

Szanyi Tibor, az EU-ukrajnai parlamenti együttműködési bizottságba delegált EP-küldöttség alelnöke kiemelte, az Európai Unió radikális lépéseket tesz az orosz nagyhatalmi törekvések megfékezésére, ebben a folyamatban pedig Orbán Viktor válaszút elé került, el kell döntenie: Európa vagy Ázsia felé tart-e.

Az EP-képviselő úgy látja, a helyzetet bonyolítja, hogy szerinte a magyar miniszterelnöknek Nyugaton már nincs, Keleten pedig nem is volt tekintélye, a magyar társadalom pedig nem akar kiszakadni az európai közösségből.

Az MSZP-s politikus emellett az EU provokálásának nevezte Navracsics Tibor biztosi posztra jelölését az Európai Bizottságba, mivel szerinte Orbán Viktor azt az embert jelölte, aki lebontotta a modern magyar demokráciát és "anyagi érdekből szabadon engedett egy baltás gyilkost".

Szanyi Tibor elmondta továbbá, hogy súlytalannak tartják a Navracsics Tibornak szánt biztosi posztot, mivel az uniónak közös ifjúsági, oktatási és állampolgársági politikája sincs, megjegyezte ugyanakkor, hogy a "Juncker-bizottság összértékeire" tekintettel igennel szavaznak majd a magyar biztos személyére, amennyiben sikerrel veszi meghallgatásait. "Bár nem sok jót jósolunk neki" - fűzte hozzá Szanyi Tibor.

MTI

Hozzászólások

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Borkai nem csak egyszer volt búvárkodni a Maldív-szigeteken állítja az Ördög ügyvédje blog szerzője, aki napok óta szivárogtatja az anyagot a győri polgármesterről

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Magyarország legszegényebb településein az emberek 90 százaléka a Fideszre szavazott.

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

A sorban állóknak az erzsébetvárosi önkormányzat a közeledő húsvét alkalmából osztott ingyen sonkát.

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

A gyerekek népviseletbe öltözve mondtak köszönetet a politikusoknak a szép új oviért.

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Francesco Nitti, Olaszország volt miniszterelnöke „Nincs Béke” című művében ír Trianonról és a legnagyobb vesztesről, Magyarországról.

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

A Soros által együtt alapított Eötvös Károly intézet vezetője semmi alternatívára nem volt képes!

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Elon Musk 2017-ben fogja kiválasztani a Tesla autó gigantikus gyárát Európában.

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

A minták legalább 20 százalékánál kiderült, hogy hamis a méz.

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

A két idős hölgy hangot adott véleményének, ezért a rendőrök erősítést hívtak.

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Itt van Magyarország legnagyobb egészségügyi tabutémája olvasmányban!

http://ujhazak.com