Századvég: a kormánypártok stabilan vezetnek, a Jobbik gyengül

A Századvég csütörtökön az MTI-hez eljuttatott közleményében azt írta: a 2016 decemberében készült pártpreferencia-kutatásuk szerint a kormánypártok továbbra is stabilan őrzik vezető pozíciójukat mind a teljes népesség, mind pedig a biztos szavazó pártválasztók körében.

December elején a Fidesz-KDNP 32 százalékon állt a teljes népesség körében - írt a Századvég, hozzátéve: a Fidesz-KDNP jelenleg jóval erősebb, mint négy évvel korábban, az előző kormányciklus azonos időszakában.



Azt írták: a kormánypártok előnye a biztos szavazó pártválasztók körében is jelentős, ebben a körben 47 százalékos a Fidesz-KDNP támogatottsága. Négy évvel korábban, a politikai ciklus azonos időszakában, a Századvég közvélemény-kutatása szerint ez az arány 40 százalék volt. Az ellenzéki pártok közül a teljes népesség körében a Jobbikra a választópolgárok 11 százaléka adná szavazatát.

Az MSZP erősödni tudott, jelenleg 10 százalékon áll, azaz újra megközelítette a Jobbikot. A Jobbik a biztos szavazók körében gyengült, támogatottsága jelenleg 19 százalék, míg az MSZP-re 16 százalék szavazna. A felnőtt korú lakosság 4-4 százaléka szavazna az LMP-re, illetve a DK-ra, míg az Együtt 1 százalékon áll a teljes népességen belül.

Más pártra a megkérdezettek 3 százaléka voksolna, a bizonytalanok aránya jelenleg 35 százalék. Az LMP és a DK egyaránt a biztos szavazó pártválasztók 6-6 százalékát tudhatja maga mellett. Az Együtt támogatottsága ebben a körben 2 százalék, más pártot pedig a biztos szavazók 4 százaléka választana - írta a Századvég.

A Századvég telefonos kérdőíves közvélemény-kutatását december 2-6. között ezer véletlenszerűen kiválasztott felnőtt korú megkérdezésével készítette CATI-módszerrel. Az elemzésben közölt adatok legfeljebb plusz-mínusz 3,2 százalékponttal térhetnek el a mintavételből fakadóan attól az eredménytől, amelyet az ország összes felnőtt lakosának megkérdezése eredményezett volna.

MTI

Hozzászólások

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Borkai nem csak egyszer volt búvárkodni a Maldív-szigeteken állítja az Ördög ügyvédje blog szerzője, aki napok óta szivárogtatja az anyagot a győri polgármesterről

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Magyarország legszegényebb településein az emberek 90 százaléka a Fideszre szavazott.

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

A sorban állóknak az erzsébetvárosi önkormányzat a közeledő húsvét alkalmából osztott ingyen sonkát.

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

A gyerekek népviseletbe öltözve mondtak köszönetet a politikusoknak a szép új oviért.

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Francesco Nitti, Olaszország volt miniszterelnöke „Nincs Béke” című művében ír Trianonról és a legnagyobb vesztesről, Magyarországról.

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

A Soros által együtt alapított Eötvös Károly intézet vezetője semmi alternatívára nem volt képes!

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Elon Musk 2017-ben fogja kiválasztani a Tesla autó gigantikus gyárát Európában.

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

A minták legalább 20 százalékánál kiderült, hogy hamis a méz.

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

A két idős hölgy hangot adott véleményének, ezért a rendőrök erősítést hívtak.

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Itt van Magyarország legnagyobb egészségügyi tabutémája olvasmányban!

http://ujhazak.com