Szerb lap: mindkét félnek milliós károkat okoz a horvát-szerb határzár

A horvát-szerb határ lezárása a teherforgalom elől naponta körülbelül egymillió eurós kárt okoz mindkét országnak - írta a Vecernje Novosti című szerb napilap csütörtökön saját becslése alapján.

Legalább 150 olyan horvátországi vállalat van, amely Szerbia területén is értékesíti termékeit - közöttük több mint húsznak szerbiai leányvállalata is van -, és legalább ennyi szerbiai cég szállít árut a szomszédos balkáni országba.

20150916menekultek-roszke-kerites-auto

Marko Cadez, a szerbiai gazdasági kamara elnöke arra hívta fel a figyelmet, hogy a károsult szerbiai cégek közös pert indíthatnak a horvát kormány ellen. Hozzátette, hogy máris megkezdték a károk felmérését, összeírják, melyik cég mennyit veszített azon, hogy Horvátország a migránsválsággal kapcsolatban leállította a teherforgalmat Szerbiával közös határán.

Nikola Selakovic szerb igazságügyi miniszter pedig arról beszélt a szerbiai közszolgálati televízió (RTS) csütörtök reggeli híradójában, hogy Horvátország megsérti a szabad mozgáshoz való jogot, vagyis az egyik legalapvetőbb emberi jogot veszi semmibe azzal, hogy nem engedi be a szerb rendszámú gépjárműveket az országba, éjszaka pedig a szerb útlevéllel rendelkezők sem léphették át a horvát határt.

A markáns véleményéről ismert szerb szociálisügyi miniszter, Aleksandar Vulin a többi kormánytagnál élesebb hangvételben nyilatkozva egyenesen rasszizmusnak nevezte a horvát határzárat. Az RTS beszámolója szerint a politikus csütörtökön úgy fogalmazott: semmilyen kapcsolat nincs az áruforgalom és a migránsok mozgása között.

Vulin hozzátette, a horvát fél "éppen hogy csak nem írt nevet, vallást és nemzetiséget a határra", azaz szerinte a lépés kimondottan a szerbek ellen irányul. Kiemelte: ilyen mértékben még a kilencvenes évek háborúinak idején sem szakadt meg a kommunikáció a két ország között.

Felhívta a figyelmet arra, hogy Szerbián az év eleje óta 180 ezer menedékkérő haladt át, és semmilyen incidens nem történt, míg a horvát bevándorlási rendszer 8 ezer migráns érkezését követően összeomlott.

Aleksandar Vulin szerint a horvát lépések a választási kampány részének tekinthetők. Hozzátette azonban, hogy "az Európai Uniónak el kellene gondolkodnia létezésének alapjain, ha egy tagállama olyan ultimátumot adhat egy tagjelölt országnak, hogy az egy másik EU-tag országba szállítson át embereket".

Ranko Ostojic horvát belügyminiszter csütörtök reggel az N1 horvát hírcsatornának úgy nyilatkozott: a határzár válasz a szerb ellenintézkedésekre, és addig nem oldják fel, amíg a szerb hatóságok nem kezdik el a migránsokat a horgosi határátkelőhely, azaz Magyarország felé irányítani.

Vulin Belgrádban azt is közölte, hogy a szerb kormány csütörtöki ülésén további lehetséges válaszlépéseket vitat meg.

Ezzel egy időben az MTI tudósítójának a belgrádi buszpályaudvar illetékesei azt mondták: csütörtök délelőtt minden Horvátországba induló járatot töröltek, a délután és este induló járatokról pedig a nap folyamán, a határhelyzet alakulásától függően döntenek.

MTI

Hozzászólások

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Borkai nem csak egyszer volt búvárkodni a Maldív-szigeteken állítja az Ördög ügyvédje blog szerzője, aki napok óta szivárogtatja az anyagot a győri polgármesterről

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Magyarország legszegényebb településein az emberek 90 százaléka a Fideszre szavazott.

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

A sorban állóknak az erzsébetvárosi önkormányzat a közeledő húsvét alkalmából osztott ingyen sonkát.

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

A gyerekek népviseletbe öltözve mondtak köszönetet a politikusoknak a szép új oviért.

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Francesco Nitti, Olaszország volt miniszterelnöke „Nincs Béke” című művében ír Trianonról és a legnagyobb vesztesről, Magyarországról.

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

A Soros által együtt alapított Eötvös Károly intézet vezetője semmi alternatívára nem volt képes!

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Elon Musk 2017-ben fogja kiválasztani a Tesla autó gigantikus gyárát Európában.

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

A minták legalább 20 százalékánál kiderült, hogy hamis a méz.

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

A két idős hölgy hangot adott véleményének, ezért a rendőrök erősítést hívtak.

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Itt van Magyarország legnagyobb egészségügyi tabutémája olvasmányban!

http://ujhazak.com