Szijjártó: a magyar-orosz együttműködés regionalizálására kerül a hangsúly

Az uniós és az orosz intézkedésekből fakadó károk csökkentésére a magyar-orosz gazdasági együttműködés regionálissá tételére helyezik a hangsúlyt - mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter hétfőn Budapesten.

A tárcavezető és Georgij Poltavcsenko, Szentpétervár kormányzója a minisztérium és az orosz város közötti gazdasági együttműködési megállapodást írt alá.

szijjártó péter

Az aláírás után Szijjártó Péter kiemelte: a régiókkal folytatott együttműködés fokozásának folyamatába illik a Szentpétervárral most megkötött megállapodás. 2015-ben 120 millió dollárt ért el a kereskedelmi forgalom volumene a régióval, ami komoly visszaesést jelent a korábbiakhoz képest, és ezt a tendenciát akarják megállítani - jelentette ki.

Szijjártó Péter kifejtette: Szentpétervár Oroszország egyik kiemelkedő ipari központja, a város és környéke a hatodik legerősebb régió az országban. Hat fontos magyar vállalat tart fenn itt képviseletet, egyebek mellett az OTP és a Richter, vagyis jelentős a magyar gazdasági jelenlét a városban - mutatott rá. Hozzátette: a magyar-orosz gazdasági és kereskedelmi kapcsolatokban Szentpétervárnak fontos szerepet tulajdonítanak.

A külügyminiszter egyúttal azt is közölte, hogy az EU Oroszországgal szembeni szankciói és Oroszország embargós intézkedései miatt az európai-orosz, és ezen belül a magyar-orosz kereskedelmi forgalom jelentősen visszaesett. Az elmúlt két évben 4,5 milliárd dollárnyi exportlehetőségtől estek el magyar cégek, ami sok vállalatnak okozott komoly problémákat. Míg Oroszország korábban Magyarország második legnagyobb kereskedelmi partnere volt, ma már csak a 15. - fűzte hozzá.

Szijjártó Péter elmondta: a károk csökkentésére igyekeznek megerősíteni a kapcsolatokat az orosz régiókkal.

A Szentpétervárral most aláírt megállapodás teremti meg a keretét az együttműködés fejlesztésének. Úgy vélte, különösen az autóipar, a vízgazdálkodás, a mezőgazdasági és élelmiszeripari feldolgozási technológiák, a városüzemeltetési technológiák és a turizmus területén lehetne szorosabbra fűzni a kapcsolatokat a régióval. Emellett a Budapest és Szentpétervár közötti közvetlen légi járat létesítéséről is megkezdték a tárgyalásokat - jegyezte meg.

A tárcavezető arra is kitért, hogy a szentpétervári egyetemen eddig is volt lehetőség a magyar nyelv tanulására, és mivel fontos, hogy ez a lehetőség megmaradjon, 40 ezer euró támogatást nyújt erre a magyar kormány.

Georgij Poltavcsenko hangsúlyozta: erősíteni kell az együttműködést Szentpétervár és Magyarország között, és erre mindkét oldalon megvan a politikai akarat.

A kormányzó is megerősítette a kapcsolatok fejlesztésének jelentőségét az oroszországi régiókkal, és úgy vélte, több területen is jó együttműködést alakíthatnak ki Magyarországgal. Közölte: munkacsoportot hoznak létre, hogy a most megkötött megállapodást a gyakorlatba is átültethessék.

MTI

Hozzászólások

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Borkai nem csak egyszer volt búvárkodni a Maldív-szigeteken állítja az Ördög ügyvédje blog szerzője, aki napok óta szivárogtatja az anyagot a győri polgármesterről

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Magyarország legszegényebb településein az emberek 90 százaléka a Fideszre szavazott.

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

A sorban állóknak az erzsébetvárosi önkormányzat a közeledő húsvét alkalmából osztott ingyen sonkát.

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

A gyerekek népviseletbe öltözve mondtak köszönetet a politikusoknak a szép új oviért.

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Francesco Nitti, Olaszország volt miniszterelnöke „Nincs Béke” című művében ír Trianonról és a legnagyobb vesztesről, Magyarországról.

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

A Soros által együtt alapított Eötvös Károly intézet vezetője semmi alternatívára nem volt képes!

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Elon Musk 2017-ben fogja kiválasztani a Tesla autó gigantikus gyárát Európában.

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

A minták legalább 20 százalékánál kiderült, hogy hamis a méz.

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

A két idős hölgy hangot adott véleményének, ezért a rendőrök erősítést hívtak.

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Itt van Magyarország legnagyobb egészségügyi tabutémája olvasmányban!

http://ujhazak.com