Szijjártó: a magyarok a saját pénzükből védik az EU határát

A tárcavezető arra reagált, hogy Matteo Renzi olasz miniszterelnök kedden úgy nyilatkozott: "nem fogadjuk el, hogy az Európai Uniónak általunk befizetett pénzből falakat emeljenek".

Az olasz kormányfő továbbá kijelentette: "ha az Európai Unió egyes tagállamai falakat építenek és csak akkor szolidárisak, amikor pénzt kapnak, akkor készen állunk megvétózni az unió költségvetését".



Az igazi Európa nem "egoizmusból és falakból" áll - tette hozzá. Szijjártó Péter minderre reagálva közölte: "az olasz miniszterelnök jól láthatóan fél", hiszen egyértelmű, hogy az embereknek szerte a világban elegük van a bevándorláspárti politikából. Matteo Renzi "a félelmét próbálja meg agresszív nyilatkozatokkal palástolni, úgy akar erősnek látszani, hogy Orbán Viktort támadja" - vélekedett.

A külügyminiszter megjegyezte: higgadtan és nagy türelemmel figyelik az olasz miniszterelnök "tényekkel is hadilábon álló nyilatkozatait". Szijjártó Péter hangsúlyozta: a magyar kormány nem uniós, "pláne nem olasz pénzből épített kerítést" a határra, a kerítést a költségvetésből finanszíroztuk, vagyis - "ha így érthetőbb Matteo Renzi számára" - a magyar emberek a saját pénzükből védik az Európai Unió határát.

Úgy fogalmazott, az egoizmus nem az, ha megvédjük magunkat az ellenőrizetlen bevándorlási hullámtól, hanem az, "ha egy vezető akkor is ragaszkodik a véleményéhez, amikor a tények világosan mutatják, hogy téved".

MTI

Hozzászólások

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Borkai nem csak egyszer volt búvárkodni a Maldív-szigeteken állítja az Ördög ügyvédje blog szerzője, aki napok óta szivárogtatja az anyagot a győri polgármesterről

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Magyarország legszegényebb településein az emberek 90 százaléka a Fideszre szavazott.

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

A sorban állóknak az erzsébetvárosi önkormányzat a közeledő húsvét alkalmából osztott ingyen sonkát.

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

A gyerekek népviseletbe öltözve mondtak köszönetet a politikusoknak a szép új oviért.

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Francesco Nitti, Olaszország volt miniszterelnöke „Nincs Béke” című művében ír Trianonról és a legnagyobb vesztesről, Magyarországról.

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

A Soros által együtt alapított Eötvös Károly intézet vezetője semmi alternatívára nem volt képes!

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Elon Musk 2017-ben fogja kiválasztani a Tesla autó gigantikus gyárát Európában.

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

A minták legalább 20 százalékánál kiderült, hogy hamis a méz.

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

A két idős hölgy hangot adott véleményének, ezért a rendőrök erősítést hívtak.

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Itt van Magyarország legnagyobb egészségügyi tabutémája olvasmányban!

http://ujhazak.com