Szijjártó: a világ változásai új világrendet hoznak létre

A legutóbbi idők politikai, gazdasági, társadalmi, technológiai változásai új világrendet hoznak létre - jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtök délelőtt az Euro-atlanti Integrációért és Demokráciáért Alapítvány által szervezett első budapesti biztonságpolitikai konferencián.

A politikus szerint a fenyegetések megváltoztak, sokrétűbbé váltak, kiszámíthatatlanabbá téve a biztonságpolitikai környezetet.

szijjártó péter

A miniszter arra is kitért, kérdéses, hogy az új világrend alakulása lezárult vagy még folyamatban van, de ennek a folyamatnak is lesznek nyertesei és vesztesei, és Magyarország természetesen az előbbiek közé szeretne bekerülni.

Szijjártó Péter hangsúlyozta: míg 2008-2009-ben főleg gazdasági kihívásokkal kellett szembenézni, most inkább a biztonsági kihívások a jellemzők.

Magyarország álláspontja szerint az illegális migráció növeli a terrorfenyegetettség szintjét, rontja a mindennapi közbiztonsági helyzetet - mondta. Hangoztatta: nem azt állítja, hogy a migráció egyenlő lenne a terrorizmussal, de ha naponta ezrek érkeznek az EU területére nagyrészt ellenőrzés nélkül, az növeli a terrorfenyegetettséget.

A külügyminiszter úgy vélte, az EU legfontosabb feladata ezért a tömeges bevándorlás megállítása. Ehhez két dologra van szükség: Európa déli védtelenségének megszüntetésére, hatékony határellenőrzésre és a migrációs válság kiváltó okainak megszüntetésére. Ez utóbbi elsősorban a szíriai konfliktus rendezését jelenti, amihez a transzatlanti közösség és Oroszország megállapodása kell - magyarázta.

Szijjártó Péter hangsúlyozta: az EU és a schengeni övezet déli határa jelenleg védtelen. Mint mondta, nem kritizál egyetlen EU-tagállamot sem, Görögországot sem, tudják, milyen erőfeszítéseket kell tenni a határok megvédéséért Magyarországon is, a görög határok megvédése pedig sokkal nehezebb. Ezért van szükség közös erőfeszítésekre - mutatott rá, üdvözölve Macedónia eddigi erőfeszítéseit.

A tárcavezető arra is kitért, hogy a visegrádi együttműködés most talán fontosabb, mint valaha, és a V4 egységesebb, mint valaha. A magyar határok védelmében is a visegrádi partnerek segítettek, ami bizonyítja a közös megoldások jelentőségét - vélekedett. Kiemelte: a közös megoldások fontosak a migrációs válság rendezésében, de erről nemcsak beszélni kell, hanem tenni is kell érte.

A tanácskozáson elmondott beszéde után Szijjártó Péter újságíróknak elmondta: a NATO varsói csúcstalálkozójának résztvevőire nagyon komoly munka vár, ráadásul jó lenne, ha nemcsak az aktuális ügyekkel foglalkoznának, hanem stratégiai módon előre is tekintenének.

A NATO bővítésének kérdését végre komolyan kellene venni, és Montenegró csatlakozási folyamatának beteljesítésén túl nyitva kellene hagyni az ajtót más országok, például Macedónia és Grúzia számára - közölte. Hozzáfűzte: ha a bővítési folyamatot nem viszi tovább a NATO, akkor az a szövetség hitelességét is jelentősen csorbíthatja.

MTI

Hozzászólások

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Borkai nem csak egyszer volt búvárkodni a Maldív-szigeteken állítja az Ördög ügyvédje blog szerzője, aki napok óta szivárogtatja az anyagot a győri polgármesterről

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Magyarország legszegényebb településein az emberek 90 százaléka a Fideszre szavazott.

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

A sorban állóknak az erzsébetvárosi önkormányzat a közeledő húsvét alkalmából osztott ingyen sonkát.

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

A gyerekek népviseletbe öltözve mondtak köszönetet a politikusoknak a szép új oviért.

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Francesco Nitti, Olaszország volt miniszterelnöke „Nincs Béke” című művében ír Trianonról és a legnagyobb vesztesről, Magyarországról.

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

A Soros által együtt alapított Eötvös Károly intézet vezetője semmi alternatívára nem volt képes!

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Elon Musk 2017-ben fogja kiválasztani a Tesla autó gigantikus gyárát Európában.

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

A minták legalább 20 százalékánál kiderült, hogy hamis a méz.

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

A két idős hölgy hangot adott véleményének, ezért a rendőrök erősítést hívtak.

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Itt van Magyarország legnagyobb egészségügyi tabutémája olvasmányban!

http://ujhazak.com