Szijjártó: Közép-Európában a sajtó szabadabb, mint Európa nyugati felében

A külgazdasági és külügyminiszter szerint az elmúlt időszakban nyilvánvalóvá vált, hogy Közép-Európában a sajtó sokkal szabadabb, mint Európa nyugati felében.

Szijjártó Péter a Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) által az MTI-hez hétfőn eljuttatott közleményben a svéd külügyminiszter Magyarországról tett kijelentésére reagált.

szijjártó péter

 

A KKM felidézte: a svéd kormányzati honlapon hétfő reggel megjelent hír szerint Margot Wallström a svéd politikai elit évente megrendezett biztonságpolitikai tanácskozásának vasárnapi megnyitóján tartott beszédében Lengyelország mellett Magyarországot is megemlítette mint "szólásszabadságot korlátozó reformokat" bevezető országot.

Szijjártó Péter a közleményben úgy fogalmazott: "Jól látható, hogy egyes nyugati politikusok és médiumok továbbra is maszatolnak, még mindig nem arról beszélnek, amit már mindenki lát. Pedig világos, hogy az illegális bevándorlás növeli a terrorveszélyt és a bűnözést Európában. Azonban furcsa módon aki erről beszél, az nem jó demokrata."

A külgazdasági és külügyminiszter arra szólította fel a svéd külügyminisztert, hogy ne a magyar és a lengyel demokrácia miatt aggódjon. Kiemelte: saját sorsukról egyértelműen döntöttek a magyarok 2010-ben és 2014-ben, a közelmúltban választottak a lengyelek is, és mindenkinek tiszteletben kell tartania a döntésüket.

"Erős Európai Uniót kizárólag erős tagállamok alkothatnak. A svéd külügyminiszter téved, nem Magyarország vagy Lengyelország gyengíti az uniót, hanem azok, akik megalapozatlanul vádaskodnak ahelyett, hogy a történelmi migrációs kihívásra és az unió előtt álló feladatokra keresnének megoldást" - olvasható a közleményben.

MTI

Hozzászólások

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Borkai nem csak egyszer volt búvárkodni a Maldív-szigeteken állítja az Ördög ügyvédje blog szerzője, aki napok óta szivárogtatja az anyagot a győri polgármesterről

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Magyarország legszegényebb településein az emberek 90 százaléka a Fideszre szavazott.

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

A sorban állóknak az erzsébetvárosi önkormányzat a közeledő húsvét alkalmából osztott ingyen sonkát.

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

A gyerekek népviseletbe öltözve mondtak köszönetet a politikusoknak a szép új oviért.

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Francesco Nitti, Olaszország volt miniszterelnöke „Nincs Béke” című művében ír Trianonról és a legnagyobb vesztesről, Magyarországról.

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

A Soros által együtt alapított Eötvös Károly intézet vezetője semmi alternatívára nem volt képes!

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Elon Musk 2017-ben fogja kiválasztani a Tesla autó gigantikus gyárát Európában.

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

A minták legalább 20 százalékánál kiderült, hogy hamis a méz.

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

A két idős hölgy hangot adott véleményének, ezért a rendőrök erősítést hívtak.

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Itt van Magyarország legnagyobb egészségügyi tabutémája olvasmányban!

http://ujhazak.com