• -6 ℃ / 2 ℃

Szijjártó Péter a magyar-boszniai kapcsolatokról tárgyalt

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a kétoldalú kapcsolatokról tárgyalt Mirko Sarovic boszniai külkereskedelmi és gazdasági miniszterrel a kínai és kelet-közép-európai kereskedelmi miniszterek találkozója alkalmával.

Szijjártó Péternek a tárca által az MTI-hez szerdán eljutatott közleményében azt írták: a kínai Ningbóban megrendezett tanácskozáson a magyar külügyminiszter biztosította a boszniai tárcavezetőt arról, hogy Magyarország továbbra is elkötelezett támogatója Bosznia-Hercegovina euroatlanti integrációjának és tagságának a Kereskedelemi Világszervezetben (WTO).

6

Szijjártó Péter tájékoztatta kollégáját arról is, hogy az Eximbank 61,5 millió eurós hitelkeretet nyitott magyar és boszniai vállalatok együttműködésének támogatására, valamint a jelenleg 400 millió eurós kereskedelmi forgalom növelése érdekében.

A felek üdvözölték, hogy az év végétől közvetlen légi járat indul Budapest és Szarajevó között.
Megállapodtak továbbá abban is, hogy a Duna-régió stratégia keretében Magyarország folytatja boszniai árvízvédelmi szakemberek képzését - áll a közleményben.

MTI

Hozzászólások


A román Traian Băsescu Magyarországot háborúval fenyegette meg!

A román Traian Băsescu Magyarországot háborúval fenyegette meg!

Azt üzenték Orbán Viktornak, hogy ne provokáljon, mert a románoknak is van tűréshatára.

Egy IFA 3 köbméter ganét borított a kaposvári kormányhivatal elé

Egy IFA 3 köbméter ganét borított a kaposvári kormányhivatal elé

Ezzel az LMP szeretné felhívni a figyelmet, hogy a kormány felhatalmazás nélkül folytatja a földárveréseket.

Bevándorlónak lenni megélhetési forrás, a muszlimokat nem lehet integrálni

Bevándorlónak lenni megélhetési forrás, a muszlimokat nem lehet integrálni

A muszlim migránsok integrálása nem lehetséges, mert ők az iszlám társadalmat akarják reprodukálni.

Jogerősen felmentették Pityinger Lászlót a garázdaság vádja alól (2. rész)

Jogerősen felmentették Pityinger Lászlót a garázdaság vádja alól (2. rész)

Jogerősen felmentette a Fővárosi Törvényszék csütörtökön Pityinger Lászlót, akit Orbán Viktor kormányfő hungarocellből készült szobrának három évvel ezelőtti ledöntésével kapcsolatban garázdasággal vádoltak.

Megkérdezték a magyarokat melyik országtól félnek és örülnek-e Trump győzelmének

Megkérdezték a magyarokat melyik országtól félnek és örülnek-e Trump győzelmének

Reprezentatív felmérést készítettek 1000 fő részvételével a magyarok külföldi politikusokhoz való viszonyulásáról.

Magyarország nyugathoz, vagy kelethez tartozik? – videó

Magyarország nyugathoz, vagy kelethez tartozik? – videó

Vona Gábor politikus és Puzsér Róbert keményvonalas kritikus vélekedik Magyarország hovatartozásáról.


Honatyák a Házban munka közben – vicces videó

Honatyák a Házban munka közben – vicces videó

Jól összevágott videó készült a parlamenti munkáról, amire a Magyar Narancs bukkant rá.

Megszüntethetik az óraátállítást

Megszüntethetik az óraátállítást

A jobbikos javaslatot az országgyűlés gazdasági bizottsága egyöntetűen megszavazta a nyári időszámítás bevezetéséről.

Úgy vásárolják a letelepedési kötvényeket, mintha az utolsó napja lenne a világnak!

Úgy vásárolják a letelepedési kötvényeket, mintha az utolsó napja lenne a világnak!

Olyan sokan vesznek letelepedési kötvényeket, hogy az iramot nem bírják az ügynökségek.

Soros György szervezi a véres Trump ellenes tüntetéseket az Egyesült Államokban! - videó

Soros György szervezi a véres Trump ellenes tüntetéseket az Egyesült Államokban! - videó

Soros lába alól ki van húzva a talaj is!

http://ujhazak.com