Szijjártó: törvényesen, családi összefogással vásároltam az ingatlant

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szerint törvényesen, széles családi összefogással sikerült megvásárolnia azt az ingatlant, amely miatt az elmúlt napokban támadások érték.

szijjártóA miniszter szerdai sajtótájékoztatóján úgy vélte, az elmúlt napokban ellene intézett támadások oka, hogy az önkormányzati választás kampánya van, "felvillanyozódott időszakban vagyunk", emellett sokakat meglepett miniszteri kinevezése.

Közölte: politikusként evidens, hogy támadásokkal is kénytelen szembesülni, de "nem voltam hajlandó, nem vagyok hajlandó és nem is leszek hajlandó szégyellni magamat azért, mert a szüleim sikeresek", azért, mert olyan gazdasági-üzleti teljesítményt értek el, amellyel még az unokáiknak is stabil anyagi hátteret tudnak biztosítani.

Szijjártó Péter kiemelte: a szülei nem politikai szereplők, ezért visszautasít minden támadást, amely ellenük irányul. Nagy baj lenne, ha a 21. századi Magyarországon bárkinek azért kellene szégyenkeznie, mert a szülei sikeresek, és biztos gazdasági hátteret építettek fel a gyerekeiknek és az unokáiknak - vélekedett.

A tárcavezető hangsúlyozta: az ügyben neki egy dologgal kell elszámolnia, hogy hogyan, milyen forrásból vásárolta az ingatlant, és ezt - mondta - már többször megetette. Törvényesen, széleskörű családi összefogással sikerült megvásárolni az ingatlant, de bármilyen hivatalos szerv bármilyen hivatalos eljárásában az ezzel kapcsolatos dokumentumokat, ha kell rendelkezésre bocsájtja.

A miniszter - a korábbi adatokat megismételve - közölte: az ingatlan 167 millió forintos vételárából 68 milliót fedeztek a saját, 10 milliót a felesége megtakarításai, 10 millió forintot kaptak a felesége szüleitől és 79 millió forinttal támogatták a saját szülei.

MTI

Hozzászólások

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Borkai nem csak egyszer volt búvárkodni a Maldív-szigeteken állítja az Ördög ügyvédje blog szerzője, aki napok óta szivárogtatja az anyagot a győri polgármesterről

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Magyarország legszegényebb településein az emberek 90 százaléka a Fideszre szavazott.

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

A sorban állóknak az erzsébetvárosi önkormányzat a közeledő húsvét alkalmából osztott ingyen sonkát.

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

A gyerekek népviseletbe öltözve mondtak köszönetet a politikusoknak a szép új oviért.

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Francesco Nitti, Olaszország volt miniszterelnöke „Nincs Béke” című művében ír Trianonról és a legnagyobb vesztesről, Magyarországról.

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

A Soros által együtt alapított Eötvös Károly intézet vezetője semmi alternatívára nem volt képes!

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Elon Musk 2017-ben fogja kiválasztani a Tesla autó gigantikus gyárát Európában.

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

A minták legalább 20 százalékánál kiderült, hogy hamis a méz.

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

A két idős hölgy hangot adott véleményének, ezért a rendőrök erősítést hívtak.

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Itt van Magyarország legnagyobb egészségügyi tabutémája olvasmányban!

http://ujhazak.com