Takács Szabolcs: az európai külső határok védelmi vonalán nem lehet csak úgy áttörni

Európának olyan egyértelmű üzenetet kell megfogalmaznia a migránsok és a mögöttük álló bűnöző és embercsempész hálózatok számára, miszerint olyan védelmi vonal állt fel az európai külső határokon, amelyen nem lehet csak úgy áttörni - mondta kedden újságíróknak Takács Szabolcs.

A Miniszterelnökség európai ügyekért felelős államtitkára a tagországok európai ügyekkel foglalkozó tárcavezetőinek keddi brüsszeli tanácskozása után kifejtette: ha megvalósul az önálló európai határvédelem, amely nem függ semmilyen más nem uniós országtól, az fontos üzenet lenne mindenki számára, hogy Európába nem lehet csak úgy bejönni.

1035526953

Takács Szabolcs elmondta: az Általános Ügyek Tanácsa (ÁÜT) néven ülésező testület keddi brüsszeli megbeszélésén részt vevő politikusok egyetértettek abban, hogy a nyugat-balkáni útvonal lezárása már most eredményt hozott a migrációs beáramlás tekintetében.

Vége annak az időszaknak, amikor a Nyugat-Balkánon keresztül emberek tömegei vándorolhatnak teljesen őrizetlenül. Az érintett országoknak minden támogatást meg kell adni a megnövekedett terhek viseléséhez, hiszen nem tesznek mást, mint védik Európát - fogalmazott.

A politikusok jelezték: mivel bármikor újra megélénkülhet az Afrika felől érkező menekülthullám, olyan megoldásban kell gondolkodni, amely közép- és hosszútávon is reális és fenntartható védekezést jelent Európa számára. Ennek fontos része az, hogy minden intézkedés azt az üzentet hordozza: ilyen körülmények között nem lehet bejutni Európába - húzta alá az államtitkár.

Takács Szabolcs elmondta, hogy Magyarország az EU-török akciótervet csak abban az esetben tudja támogatni, ha az valóban meg fogja állítani a migrációs beáramlást. Minden egyéb esetben elengedhetetlen a külső határvédelem teljes felállítása.

Emellett meg kell vizsgálni azt is, hogy mi a jogi alapja annak és miként van összhangban az unió bevándorlási politikájával az, hogy a Törökországba visszavitt minden illegális bevándorlóért cserébe egy szír állampolgárt át kell helyezni egy uniós tagállamba.

Ha ezeket nem sikerül tisztázni és megegyezésre jutni, az ellentétes eredményekhez vezethet. Mindenekelőtt azt kell elérni Törökországgal, hogy kevesebben induljanak útnak - vélekedett az államtitkár.

Takács Szabolcs kijelentette: Magyarország kitart korábbi álláspontja mellett, amely szerint nem fogad el semmilyen kötelező intézkedést a menekültek tagállamok közötti áthelyezése vagy Törökországból való áttelepítése tekintetében.

Ha ilyen megoldási javaslat születik, azt Magyarország nem fogja támogatni. Kizárólag önkéntes alapon történhet minden ilyen irányú intézkedésben való részvétel - szövegezte le az államtitkár.

MTI

Hozzászólások

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Borkai nem csak egyszer volt búvárkodni a Maldív-szigeteken állítja az Ördög ügyvédje blog szerzője, aki napok óta szivárogtatja az anyagot a győri polgármesterről

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Magyarország legszegényebb településein az emberek 90 százaléka a Fideszre szavazott.

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

A sorban állóknak az erzsébetvárosi önkormányzat a közeledő húsvét alkalmából osztott ingyen sonkát.

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

A gyerekek népviseletbe öltözve mondtak köszönetet a politikusoknak a szép új oviért.

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Francesco Nitti, Olaszország volt miniszterelnöke „Nincs Béke” című művében ír Trianonról és a legnagyobb vesztesről, Magyarországról.

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

A Soros által együtt alapított Eötvös Károly intézet vezetője semmi alternatívára nem volt képes!

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Elon Musk 2017-ben fogja kiválasztani a Tesla autó gigantikus gyárát Európában.

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

A minták legalább 20 százalékánál kiderült, hogy hamis a méz.

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

A két idős hölgy hangot adott véleményének, ezért a rendőrök erősítést hívtak.

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Itt van Magyarország legnagyobb egészségügyi tabutémája olvasmányban!

http://ujhazak.com