Tarlós: a főváros nem finanszírozza tovább az agglomerációs közlekedést

Budapest a jövőben nem foglalkozik az agglomerációs közlekedés finanszírozásával - közölte Tarlós István főpolgármester kedden Budapesten adott sajtónyilatkozatában.

A politikus hangsúlyozta, a kérdésről az agglomerációs településeknek az állammal kell tárgyalniuk.

tarlós istván

Kitért arra is, hogy főpolgármesterként nem fogadhatja el azokat az előző héten megszavazott törvénymódosításokat, amelyek - közlése szerint - Budapest költségvetésében 20,7 milliárd forintos működési hiányt okoznak.

Tarlós Istvánt sajtónyilatkozata végén nem lehetett kérdezni, ugyanakkor jelezte: Orbán Viktor kormányfő ígérete alapján januárban folytatódik a kormány és a városvezetés közötti egyeztetés.

A főpolgármester emlékeztetett, hogy az Országgyűlés által december 15-én elfogadott úgynevezett salátatörvény rendelkezik a helyi adókról, illetve a forrásmegosztásról szóló törvény módosításáról.

Ezek a módosítások elvileg a fővárosi tömegközlekedés működési finanszírozását hivatottak biztosítani - mondta.
"A módosításokban foglaltak nem azt tartalmazzák, amit én kezdeményeztem" - jelentette ki Tarlós István, majd úgy folytatta: a fővárosi tömegközlekedés 25 éves finanszírozási problémáját csak azon az áron "oldja meg" az új törvény, hogy a fővárosi önkormányzat többi kötelező feladatát teszi forráshiányossá.

Az állam a módosítással semmit nem tett hozzá az általa adott feladat ellátásához, hanem az eddigieknél is kevesebbel járul hozzá a kötelező önkormányzati feladatok ellátásához - mondta Tarlós István, hozzátéve, hogy a 2016. évi elvonásnál jóval kevesebb a helyi iparűzési adó fővárosi részesedésének kismértékű, 1,5 százalékos emelése, de azt sem az állam adja többletként, hanem a kerületeknek eddig átadott kontingensből - a kerületi költségvetésekből - veszi el.

Mint mondta, ismeretei szerint nem történt meg a feladatok és források mértékének összehasonlítása. Az összes többi kivetett adóval pedig nem a főváros rendelkezik, a Budapesten befizetett személyi jövedelemadóból pedig aránytalanul keveset kap vissza.

Tarlós István kiemelte: ezzel az intézkedéssel a főváros költségvetésében 20,7 milliárd forint működési hiány keletkezik. Ezen kívül a módosított törvény figyelmen kívül hagyja a főváros nagyon indokolt, előkészített fejlesztési igényeit, illetve európai uniós pályázatai önrészeit.

A 2014-2020 között Magyarországra érkező uniós pénzeknek amúgy is mindössze mintegy 3 százaléka kerül jelen tervek szerint Budapestre - jegyezte meg.

Tarlós István közölte, Orbán Viktorral ezért a hétfői, hosszú egyeztetésen - bár tettek kisebb lépéseket - ebben a kérdésben nem egyeztek meg.

"A fenti törvénymódosításban foglaltakkal Budapest főpolgármestereként nem értek egyet, nem fogadhatom el, és úgy gondolom, hogy a főváros kötelező feladatellátása elvárható állami finanszírozásának problémáját miniszterelnök úrnak sem sikerült egyelőre korrigálnia" - fogalmazott Tarlós István.

Közölte, megegyeztek viszont abban, hogy az agglomerációs közlekedés finanszírozásával a jövőben nem foglalkozik a főváros.

A törvény alapján ez nem is feladata - tette hozzá.

Tarlós István kifejtette: a Budapesti Közlekedési Központ és a szakminisztérium közötti korábbi megállapodásban foglaltak szerinti, a "Budapest 21" szerződés alapján megfogalmazott finanszírozás nem realizálódott, az agglomerációs önkormányzatok csak 0,6 milliárd forinttal járultak hozzá a költségekhez, így a fővárosnak a nem rá tartozó szolgáltatásból évi nettó 11 milliárd forint vesztesége képződött.

Így erről a kérdésről az agglomerációs településeknek az állammal kell egyeztetnie és tárgyalnia a jövőben - mondta.

MTI

Hozzászólások

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Borkai nem csak egyszer volt búvárkodni a Maldív-szigeteken állítja az Ördög ügyvédje blog szerzője, aki napok óta szivárogtatja az anyagot a győri polgármesterről

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Magyarország legszegényebb településein az emberek 90 százaléka a Fideszre szavazott.

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

A sorban állóknak az erzsébetvárosi önkormányzat a közeledő húsvét alkalmából osztott ingyen sonkát.

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

A gyerekek népviseletbe öltözve mondtak köszönetet a politikusoknak a szép új oviért.

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Francesco Nitti, Olaszország volt miniszterelnöke „Nincs Béke” című művében ír Trianonról és a legnagyobb vesztesről, Magyarországról.

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

A Soros által együtt alapított Eötvös Károly intézet vezetője semmi alternatívára nem volt képes!

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Elon Musk 2017-ben fogja kiválasztani a Tesla autó gigantikus gyárát Európában.

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

A minták legalább 20 százalékánál kiderült, hogy hamis a méz.

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

A két idős hölgy hangot adott véleményének, ezért a rendőrök erősítést hívtak.

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Itt van Magyarország legnagyobb egészségügyi tabutémája olvasmányban!

http://ujhazak.com