Tasnádi: Magyarország türelmet kér a dublini rendelet alkalmazásában (2. rész)

Magyarország továbbra is betartja a dublini rendeletet, ugyanakkor technikai türelmet kér a további illegális bevándorlók visszavételére, hiszen azokat már képtelen ellátni - mondta Tasnádi László rendészeti államtitkár szerdán az Országgyűlés honvédelmi és rendészeti bizottságának ülésén.

A testület ülésén szintén részt vevő Végh Zsuzsanna, a Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal főigazgatója közölte, az uniós normák szerint összesen 1500 migránst tudnak befogadni, jelenleg azonban sátrakat is felállítva napi 3500-4000 embert kell elszállásolniuk.

Budapest, 2014. június 20. Tasnádi László, a Belügyminisztérium rendészeti államtitkára sajtótájékoztatót tart a Belügyminisztériumban 2014. június 20-án.<div class='article-ad'><script async src=
Tasnádi László a HVG hetilap állításaival kapcsolatban kijelentette, hogy csak kém- és terrorgyanús emberekrõl jelentett a rendszerváltás elõtt, és nem mond le tisztségérõl. MTI Fotó: Kovács Attila" width="618" height="411">

A főigazgató hangsúlyozta, minden a dublini rendeletből adódó kötelezettséget betartanak, de a migránsok Nyugatról történő visszafogadásához további bővítések kellenek. Az uniós tagállamok ugyanis folyamatosan szigorítják fellépésüket és próbálnak egyre több kérelmezőt visszaadni Magyarországnak - fejtette ki, majd hozzátette, jelenleg 6-700 migráns átvételéről kezdődött egyeztetés, és az ő esetükben kértek türelmet.

Végh Zsuzsanna emellett szólt arról is, hogy a kérelmek 60-65 százaléka válságövezetből érkezik, vagyis a közelmúlttal ellentétben már elsősorban nem olyan koszovóiak jönnek, akiket Nyugatról egyenes hazájukba vittek vissza a hatóságok.

Tasnádi László beszélt arról is, hogy a menekülttáborok betelte drámai helyzetet okoz.
Megjegyezte, például egy albán család a Margitszigetre költözött életvitelszerűen.

A parlamenti bizottság támogatta azt a Kósa Lajos és fideszes képviselőtársai által benyújtott törvénymódosító javaslatot, amely felhatalmazást adna a kabinetnek, hogy rendeletben állapítsa meg a bevándorlók érkezése szempontjából biztonságosnak tekinthető országok listáját. Tájékoztatása alapján erre olyan országok kerülhetnek, ahol feltartóztathatók a migránsok, hiszen ott őket származási országukkal ellentétben nem fenyegetik, üldözik.

Kósa Lajos előterjesztőként felszólalva elmondta, az európai uniós jog lehetővé teszi ezt a módosítást, sőt más EU-s országok, például Luxemburg, Németország és Franciaország már ki is jelöltek ilyen harmadik országokat.

Hangsúlyozta, korábban az Európai Bizottság sikertelenül próbálta meghatározni az unió szempontjából biztonságos országokat, ezért ezt a hatáskört a tagállamok kormányaihoz utalta, amit most a szóban forgó törvénymódosítás ültet át a magyar jogrendbe.

Kósa Lajos szerint azért a kabinetek kaptak erre felhatalmazást, mert az országok biztonsági helyzete gyorsan változó körülmény, amit a kormányok a parlamenteknél jobban tudnak követni.

A fideszes politikus megjegyezte, a kabinet nem jelölhet ki bármilyen országot biztonságosnak, ahhoz ugyanis bizonyos feltételeknek meg kell felelni.

Kiemelte, a változtatásra azért is szükség van, mert a migráció kérdése kezd kezelhetetlenné válni, az előző hétig ugyanis már 61 ezren lépték át illegálisan a határt, ami azt jelenti, hogy a számuk az év végére 120 ezerre, jövőre pedig 250 ezerre is nőhet.

A jobbikos Mirkóczki Ádám kérdésére válaszolva Tasnádi László elmondta, Szerbia ígéretet tett arra, hogy az eddigieknél aktívabban tesz majd azért, hogy ne jöhessenek bevándorlók a területén keresztül. Közölte továbbá, hogy várhatóan német, illetve osztrák határőrök is részt vesznek majd az ellenőrzésben.

MTI

Hozzászólások


Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Francesco Nitti, Olaszország volt miniszterelnöke „Nincs Béke” című művében ír Trianonról és a legnagyobb vesztesről, Magyarországról.

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

A Soros által együtt alapított Eötvös Károly intézet vezetője semmi alternatívára nem volt képes!

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Elon Musk 2017-ben fogja kiválasztani a Tesla autó gigantikus gyárát Európában.

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

A minták legalább 20 százalékánál kiderült, hogy hamis a méz.

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

A két idős hölgy hangot adott véleményének, ezért a rendőrök erősítést hívtak.

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Itt van Magyarország legnagyobb egészségügyi tabutémája olvasmányban!


Űrközpontot és üveghidat is épít a kormány - videó

Űrközpontot és üveghidat is épít a kormány - videó

Olimpia ugyan már nem lesz, de a kormányt ez nem gátolja abban, hogy nagy ívű beruházásokba kezdjen.

Európai országok kezdeményezik az Európai Egyesült Államok létrejöttét!

Európai országok kezdeményezik az Európai Egyesült Államok létrejöttét!

Francia, német, olasz és luxemburgi parlament elnökeinek vágya az Egyesült Európai Államok.

LMP: beteg embereket foszt meg a segélytől a kormány

LMP: beteg embereket foszt meg a segélytől a kormány

A Lehet Más a Politika (LMP) társelnök-frakcióvezetője szerint beteg embereket foszt meg a segélytől a kormány. Szél Bernadett vasárnapi budapesti sajtótájékoztatóján abszurdnak nevezte a foglalkoztatást helyettesítő támogatás megvonását azoktól, akik nem munkaképesek.

Gyurcsány Orbán elmebajáról fogalmazott!

Gyurcsány Orbán elmebajáról fogalmazott!

A DK elnöke „szakszerűen” írt Orbán Viktor súlyos betegségéről.

http://ujhazak.com