Tóbiás József: többet kell tárgyalni az EU-val a migrációról

Többet kell tárgyalni az Európai Unióval arról, hogyan lehet közösen megoldást találni a menekültáradatra, mert "ezt sem a kerítés, sem a plakátkampány nem fogja megoldani" - mondta az MSZP elnöke vasárnap Sopronban, az első alkalommal megrendezett Horn Gyula-emléktúrán.

Tóbiás József a magyar-osztrák határ közelében, a vasfüggöny 1989. június 27-i átvágásának helyszínén hangsúlyozta: a kérdés nemcsak Magyarország, hanem egész Európa számára kihívás.

tóbiás józsef

Úgy fogalmazott, hogy a kormány ma éppen ellentétesen reagál a kihívásokra, mint negyedszázada elődei, mert nemcsak a magyarok jólétét és biztonságát kell biztosítania, hanem a szabad utat Európába, hogy "szögesdrótok, vasfüggönyök és sorompók ne zárjanak be minket".

A pártelnök hozzátette, hogy "ma Magyarország bezárkózik, szembemegy és kiosztani akar, nem tárgyalni, együttműködni és a jövőt keresni". Úgy látja, hogy az emberek többsége csalódott a rendszerváltásban és "veszélyben vannak azok az értékek, amelyekért akkor küzdöttünk".

Az ország 25 évvel ezelőtt "bölcsen és előrelátóan döntött, mert a vezetők érezték, hogy Magyarország helye Európában, egy demokráciában, egy jogállamban biztonságban van, az ország jövője Európán keresztül vezet a világba" - folytatta. Hozzátette: Magyarország megteremtette Európa egységét 25 éve, ezért példa volt Európában. Ma a "kormány lefelé húzza ezt a megítélést".

Gőgös Zoltán, az MSZP elnökhelyettese óriási tettnek nevezte, hogy Horn Gyula külügyminiszterként osztrák kollégájával, Alois Mockkal 1989. június 27-én közösen jelképesen átvágta a vasfüggönyt.

Gaál István nyugalmazott határőr a vasfüggönyre emlékezve elmondta, hogy a határzár alapjait 70 éve tették le, 1971-re fejeződött be az elektromos rendszer kiépítése. 1989. február 28-án határozott arról a Magyar Szocialista Munkáspárt, hogy 1991. január 1-ig az elektromos rendszert és a határsávi korlátozásokat megszüntetik. Emlékeztetett arra is, hogy Németh Miklós miniszterelnök és Horn Gyula külügyminiszter első lépésként 1989 áprilisában Rajkán, majd Hegyeshalomnál kezdték meg a határzár oszlopait elbontani.

A Horn Gyula-emléktúrát az MSZP soproni szervezete hagyományteremtő szándékkal rendezte meg a vasfüggöny átvágásának egykori helyszínén, ahol egy emlékoszlop áll. Horn Gyula 1989 májusától 1990 májusáig a Németh-kormány külügyminisztere volt, 1989 októberében egyike volt az MSZP alapítóinak, 1990 májusától 1998 szeptemberéig a párt elnöke volt. Horn Gyula 1994 és 1998 között volt kormányfő. A szocialista politikus 2013. június 19-én hunyt el.

MTI

Hozzászólások

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Borkai nem csak egyszer volt búvárkodni a Maldív-szigeteken állítja az Ördög ügyvédje blog szerzője, aki napok óta szivárogtatja az anyagot a győri polgármesterről

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Magyarország legszegényebb településein az emberek 90 százaléka a Fideszre szavazott.

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

A sorban állóknak az erzsébetvárosi önkormányzat a közeledő húsvét alkalmából osztott ingyen sonkát.

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

A gyerekek népviseletbe öltözve mondtak köszönetet a politikusoknak a szép új oviért.

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Francesco Nitti, Olaszország volt miniszterelnöke „Nincs Béke” című művében ír Trianonról és a legnagyobb vesztesről, Magyarországról.

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

A Soros által együtt alapított Eötvös Károly intézet vezetője semmi alternatívára nem volt képes!

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Elon Musk 2017-ben fogja kiválasztani a Tesla autó gigantikus gyárát Európában.

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

A minták legalább 20 százalékánál kiderült, hogy hamis a méz.

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

A két idős hölgy hangot adott véleményének, ezért a rendőrök erősítést hívtak.

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Itt van Magyarország legnagyobb egészségügyi tabutémája olvasmányban!

http://ujhazak.com