Ukrán válság – Magyar gyerekek anyaországi üdültetéséről egyeztetett Novák Katalin Kárpátalján

A jövő hét végétől indul több mint kétezer kárpátaljai magyar gyermek hétnapos turnusokban történő, kormánytámogatással megvalósuló magyarországi nyári táboroztatása – mondta az MTI-nek Novák Katalin, az Emberi Erőforrások Minisztériumának család- és ifjúságügyért felelős államtitkára szerdán Beregszászon.

Novák Katalin elmondta, egynapos kárpátaljai látogatása során Orosz Ildikóval, a Kárpátaljai Magyar Pedagógus Szövetség (KMPSZ) elnökével és Brenzovics Lászlóval, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMPSZ) elnökével, az ukrán parlament képviselőjével egyeztetett Beregszászon arról a kormánytámogatással megvalósuló gyermeküdültetési programról, amelynek keretében a jövő hét végétől több mint kétezer kárpátaljai gyermek kezdi meg húsz fős turnusokban tíz héten át tartó magyarországi táborozását.

bgs

Mint kifejtette, eddig 2200 gyermek jelentkezett és regisztrált a magyarországi táborozásra, ők az Erzsébet-táborban pihenő magyarországi társaikkal együtt fognak üdülni Zánkán.

Hozzátette, a nyolc és 14 éves kor közötti kárpátaljai gyermekek színvonalas ellátásban fognak részesülni, érdekes programokat szerveznek számukra, amelyek része egy egynapos budapesti kirándulás, amelyen felkeresik az Országházat és megtekintik a főváros nevezetességeit.

Úgy vélte, az üdültetési programban részt vevő gyermekek lelkileg feltöltődve, magyarországi élményekkel gazdagodva térnek majd vissza Kárpátaljára, s ez segítségükre lesz a nem könnyű hétköznapok elviselésében.

Az államtitkár hangsúlyozta, hogy az összesen mintegy háromezer kárpátaljai gyermekkel számoló üdültetési program nem zárul le a nyári táboroztatással, hanem az őszi-téli időszak iskolai szüneteiben is folytatódik.

Novák Katalin felkereste a Beregszászhoz közeli Makkosjánosiban található Helikon szálloda- és üdülőközpontot, ahol a kelet-ukrajnai harcok elől Donyeck és Luhanszk megyéből elmenekült családokból származó 107 gyermek és 11 kísérőjük tölti nyári pihenőjét a Külgazdasági és Külügyminisztérium támogatásával.

A politikus Beregszászon megbeszélést folytatott a Kárpátaljai Magyar Nagycsaládosok Egyesületének vezetőivel a nagy családokban nevelkedő gyermekek kárpátaljai nyári táboroztatásának anyaországi támogatásáról. Ugyancsak találkozott Sípos Gézával, a beregszászi székhelyű, árva gyermekeket támogató Sámuel Alapítvány elnökével, akivel áttekintették, miként lehetne a magyarországi tapasztalatok és gyakorlat ukrajnai jogi környezetbe történő átültetésével megkönnyíteni a kárpátaljai árvák jelenleg bürokratikus akadályok által nehezített örökbefogadását.

Kárpátaljai látogatásának befejezéseként Novák Katalin meglátogatta a Sámuel Alapítvány beregszászi Szivárvány gyermekotthonát.

MTI

Hozzászólások

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Borkai nem csak egyszer volt búvárkodni a Maldív-szigeteken állítja az Ördög ügyvédje blog szerzője, aki napok óta szivárogtatja az anyagot a győri polgármesterről

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Magyarország legszegényebb településein az emberek 90 százaléka a Fideszre szavazott.

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

A sorban állóknak az erzsébetvárosi önkormányzat a közeledő húsvét alkalmából osztott ingyen sonkát.

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

A gyerekek népviseletbe öltözve mondtak köszönetet a politikusoknak a szép új oviért.

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Francesco Nitti, Olaszország volt miniszterelnöke „Nincs Béke” című művében ír Trianonról és a legnagyobb vesztesről, Magyarországról.

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

A Soros által együtt alapított Eötvös Károly intézet vezetője semmi alternatívára nem volt képes!

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Elon Musk 2017-ben fogja kiválasztani a Tesla autó gigantikus gyárát Európában.

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

A minták legalább 20 százalékánál kiderült, hogy hamis a méz.

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

A két idős hölgy hangot adott véleményének, ezért a rendőrök erősítést hívtak.

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Itt van Magyarország legnagyobb egészségügyi tabutémája olvasmányban!

http://ujhazak.com