Vasárnapi pihenőnap - Az LMP törvényjavaslatot nyújt be a kertészetek érdekében

Az LMP törvényjavaslatot nyújt be azért, hogy a kertészetek vasárnap is nyitva tarthassanak, az ellenzéki párt szerint ugyanis tévedés volt a Fidesz részéről, hogy ezeket a vállalkozásokat is egy kalap alá vette a kiskereskedelem egészével.

LMP_logoLengyel Szilvia, az ellenzéki párt vidékfejlesztési szakszóvivője és Sallai R. Benedek az LMP országgyűlési képviselője közös, vasárnap az MTI-hez eljuttatott közleményében azt írta: "az érdemi egyeztetés és előkészítés nélkül kierőszakolt" vasárnapi zárva tartás súlyosan veszélyezteti a kertészeti árudákat, szezonális faiskolai árudákat.

"Bár képviseletükért több szakmai szervezet is kiállt, a kormány ezúttal is figyelmen kívül hagyta a józan érveket, a fideszes többség pedig ismét azelőtt döntött, hogy gondolkozott volna" - jegyezték meg.
Hozzátették: a kertészetek forgalmát eleve befolyásolja a szezonális működés, esetükben nem is érvényes a kormány érvelése a vasárnapi pihenőidőről, hiszen a lerakatok többsége december végétől márciusig amúgy is zárva tart.

"Termékpalettájából adódóan a legtöbb kertészeti áruda alapterülete meghaladja a törvény által meghatározott 200 négyzetmétert, de teljes tévedés ezen az alapon egy kalap alá venni például az élelmiszert, műszaki cikket, ruhát forgalmazó üzletekkel" - olvasható a közleményben.

Mint írták, az LMP törvényjavaslatot nyújt be, amely mentesítené a kertészeteket a vasárnapi zárva tartás alól, "ezzel több száz vállalkozás működése, több ezer munkavállaló megélhetése menthető meg".

MTI

Hozzászólások

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Borkai nem csak egyszer volt búvárkodni a Maldív-szigeteken állítja az Ördög ügyvédje blog szerzője, aki napok óta szivárogtatja az anyagot a győri polgármesterről

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Magyarország legszegényebb településein az emberek 90 százaléka a Fideszre szavazott.

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

A sorban állóknak az erzsébetvárosi önkormányzat a közeledő húsvét alkalmából osztott ingyen sonkát.

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

A gyerekek népviseletbe öltözve mondtak köszönetet a politikusoknak a szép új oviért.

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Francesco Nitti, Olaszország volt miniszterelnöke „Nincs Béke” című művében ír Trianonról és a legnagyobb vesztesről, Magyarországról.

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

A Soros által együtt alapított Eötvös Károly intézet vezetője semmi alternatívára nem volt képes!

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Elon Musk 2017-ben fogja kiválasztani a Tesla autó gigantikus gyárát Európában.

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

A minták legalább 20 százalékánál kiderült, hogy hamis a méz.

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

A két idős hölgy hangot adott véleményének, ezért a rendőrök erősítést hívtak.

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Itt van Magyarország legnagyobb egészségügyi tabutémája olvasmányban!

http://ujhazak.com