Veszprémi választás - Saját jelöltet indít a Jobbik

Saját jelöltet indít a Jobbik a veszprémi időközi országgyűlési választáson, miután Török Gábor politológus csütörtökön közölte, nem méreti meg magát. Ezt Vona Gábor, a párt elnöke nyilatkozta csütörtökön az MTI-nek.

vona gáborMiután Török Gábor tudatta, gondolkodik a képviselőjelöltségen, a Jobbik vezetője - szerdán -bejelentette: ha a politológus függetlenként elindul, pártja nem indít jelöltet vele szemben és szimpatizánsait is a támogatására kéri.

Török Gábor csütörtökön a Facebook-oldalán azt írta, hogy nem indul, mert világossá vált számára, hogy a kampány nem Veszprémről, nem az ott élőkről, de még csak nem is a kormány és az ellenzék viszonyáról szól majd. Közvetve vagy közvetlenül egy olyan mérkőzés színtere lehet ez a választás, amelynek a részleteiről a nyilvánosság szinte semmit sem tud, ugyanakkor a tétje - hatalmi szempontból - mindennél jelentősebb - indokolt.

Vona Gábor az MTI-nek ezzel összefüggésben azt mondta: korábban is pártjelöltben gondolkodtak, de Török Gábor megjelenése új helyzetet teremtett, ami friss bejelentésével meg is szűnt. A Jobbik - elnökségi döntés után - év végéig nevezi meg indulóját.

A pártelnök sajnálatát fejezte ki politológus "visszalépése" miatt, szerinte ha ő szerzett volna mandátumot, akkor az esély lett volna a magyar Országgyűlés vitaképességének emelésére és a kétharmados kormánytöbbség megtörésére.

MTI

Hozzászólások

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Borkai nem csak egyszer volt búvárkodni a Maldív-szigeteken állítja az Ördög ügyvédje blog szerzője, aki napok óta szivárogtatja az anyagot a győri polgármesterről

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Magyarország legszegényebb településein az emberek 90 százaléka a Fideszre szavazott.

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

A sorban állóknak az erzsébetvárosi önkormányzat a közeledő húsvét alkalmából osztott ingyen sonkát.

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

A gyerekek népviseletbe öltözve mondtak köszönetet a politikusoknak a szép új oviért.

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Francesco Nitti, Olaszország volt miniszterelnöke „Nincs Béke” című művében ír Trianonról és a legnagyobb vesztesről, Magyarországról.

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

A Soros által együtt alapított Eötvös Károly intézet vezetője semmi alternatívára nem volt képes!

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Elon Musk 2017-ben fogja kiválasztani a Tesla autó gigantikus gyárát Európában.

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

A minták legalább 20 százalékánál kiderült, hogy hamis a méz.

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

A két idős hölgy hangot adott véleményének, ezért a rendőrök erősítést hívtak.

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Itt van Magyarország legnagyobb egészségügyi tabutémája olvasmányban!

http://ujhazak.com