Vona: csak a Jobbik képes leváltani a kormányt, de ehhez személyi változás kell

A Jobbik elnöke szerint csak pártja képes leváltani a Fidesz-kormányt, de ehhez személyi változásokra van szükség. Vona Gábor erről a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában beszélt csütörtökön.

A politikus, arra reagálva, hogy a Jobbik vezetéséből, az ő döntésére, kiszorul Novák Előd, Apáti István és Szávay István alelnök, azt mondta: 2018-ban olyan elnökségre lesz szükség, amely rendelkezik a kormányra jutás és a kormányzás képességével.

vona gábor

A pártelnök hangsúlyozta: a távozó három alelnökkel együtt kíván működni, de náluk "vannak jobbak". Azt mondta, polgármesterekben gondolkodik, akik bebizonyították, hogy jobbikos programmal és elképzelésekkel meg lehet szerezni egy közösség bizalmát; ezt a tapasztalatot szeretné az elnökségben érvényesíteni.

Vona Gábor kifejtette, hogy a kormányra kerüléshez a Jobbiknak néppártként kell működnie. Ez a törekvés szerinte sikerrel járt, példaként a tavaly áprilisi tapolcai időközi országgyűlési képviselő-választást említette, amelyen pártja megszerezte első egyéni mandátumát.

Vona Gábor arról is beszélt, hogy a mai pártok közül egyikkel sem
akarnak szövetségre vagy koalícióra lépni.

MTI

Hozzászólások

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Borkai nem csak egyszer volt búvárkodni a Maldív-szigeteken állítja az Ördög ügyvédje blog szerzője, aki napok óta szivárogtatja az anyagot a győri polgármesterről

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Magyarország legszegényebb településein az emberek 90 százaléka a Fideszre szavazott.

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

A sorban állóknak az erzsébetvárosi önkormányzat a közeledő húsvét alkalmából osztott ingyen sonkát.

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

A gyerekek népviseletbe öltözve mondtak köszönetet a politikusoknak a szép új oviért.

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Francesco Nitti, Olaszország volt miniszterelnöke „Nincs Béke” című művében ír Trianonról és a legnagyobb vesztesről, Magyarországról.

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

A Soros által együtt alapított Eötvös Károly intézet vezetője semmi alternatívára nem volt képes!

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Elon Musk 2017-ben fogja kiválasztani a Tesla autó gigantikus gyárát Európában.

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

A minták legalább 20 százalékánál kiderült, hogy hamis a méz.

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

A két idős hölgy hangot adott véleményének, ezért a rendőrök erősítést hívtak.

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Itt van Magyarország legnagyobb egészségügyi tabutémája olvasmányban!

http://ujhazak.com