Prostitúcióra kényszerítő férfiakat tartóztattak le Zalában

Előzetes letartóztatásba helyezett pénteken a Zalaegerszegi Járásbíróság három zalai férfit, akik ellen szexuális kényszerítés, kerítés és más bűncselekmények miatt folyik eljárás - közölte a rendőrségi honlapon szombaton a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság.policeA rendőrségre még február végén érkezett bejelentés arról, hogy több férfi bezárva tartott, bántalmazott és prostitúcióra kényszerített egy fiatalkorú lányt. A rendőrök ennek nyomán március 30-án fogták el a Lovásziban, Szentpéterúron és Pacsán élő férfiakat, akik a gyanú szerint a 17 éves lányt és egyelőre nem azonosított más fiatalokat is arra kényszerítettek, hogy pénzért szexuális kapcsolatot létesítsenek férfiakkal.

A 17 éves fiatalt bántalmazták is, ami miatt nyolc napon túl gyógyuló súlyos sérülést szenvedett. Az egyik gyanúsított közreműködésével Németországba szállították, ahol négy héten keresztül szintén prostitúcióra kényszerítették - közölte még a zalai rendőr-főkapitányság.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Jószívű pesti lány idegen autóst mentett meg a bírságtól

Jószívű pesti lány idegen autóst mentett meg a bírságtól

Egy budapesti lány önzetlen tette sokakat megindított.

Bezárják a körmendi menekülttábort a szigorított jogi határzár miatt

Bezárják a körmendi menekülttábort a szigorított jogi határzár miatt

A körmendi menekülttábor okafogyottá vált, már csak egy kongó menedékkérő lakik ott.

Down-szindrómás, szívbeteg lányt raboltak ki Budapesten

Down-szindrómás, szívbeteg lányt raboltak ki Budapesten

A fiatal lányt fényes nappal két férfi szólította le, majd kirabolták.

Becsukta a busz ajtaját az idős utas előtt a 105-ös busz sofőrje

Becsukta a busz ajtaját az idős utas előtt a 105-ös busz sofőrje

A budapesti buszsofőr nem engedte felszállni az idős utast.

Súlyos beteg a Fővárosi Állatkert egyetlen koalája

Súlyos beteg a Fővárosi Állatkert egyetlen koalája

A látogatók kedvencénél daganatos betegséget fedeztek fel.

Kiskunhalason az őrzött szállásról két migráns szökött meg

Kiskunhalason az őrzött szállásról két migráns szökött meg

Egy marokkói és algériai állampolgár megszökött a kiskunhalasi őrzött szállásról.

Szenvednek a menekültek a békéscsabai táborban, ezért éhségsztrájkba kezdtek

Szenvednek a menekültek a békéscsabai táborban, ezért éhségsztrájkba kezdtek

A menedékkérők testileg-lelkileg is szenvednek, ezért ki akarnak szabadulni.

Elszakította 5 hónapos kisfiától az anyukát az embertelen trolisofőr

Elszakította 5 hónapos kisfiától az anyukát az embertelen trolisofőr

Újabb döbbenetes történet került napvilágra a budapesti közlekedésből.

Közel 60 tonna pontyot telepítettek a Balatonba - jobb eredményeket hozott a vártnál a program

Közel 60 tonna pontyot telepítettek a Balatonba - jobb eredményeket hozott a vártnál a program

Befejeződött az idei ponty telepítés a Balatonnál, az eredmény felülmúlta az elvárásokat.

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Elon Musk 2017-ben fogja kiválasztani a Tesla autó gigantikus gyárát Európában.

http://ujhazak.com