Rétvári: a kormány számára kiemelt felelősség a szenvedélybetegségek komplex kezelése

A kormány számára kiemelt felelősség a szenvedélybetegek komplex kezelése, ezért a prevenció, a büntetőjog és a rehabilitáció területén is fontos döntések születtek az elmúlt években - mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) parlamenti államtitkára pénteken az Emberbarát Alapítvány budapesti szakmai konferenciáján.EmmiRétvári Bence közölte, a kormány duplájára emelte a gyermek- és ifjúsági rehabilitációs ellátás finanszírozását, továbbá idén májustól többletkapacitások befogadásáról döntött. Az idei évre több mint 32 millió, jövőre 65,5 millió forint célzott támogatást kapnak a 10-16 évesek rehabilitációjával foglalkozó szervezetek.

Így támogatáshoz jutott Ráckeresztúron a református egyház Kallódó Ifjúságot Mentő Missziójánál harminc ágy, a szatymazi intézetben tíz ágy, míg a kőbányai Emberbarát Alapítvány további tíz ágya kapott OEP-finanszírozást - tette hozzá az államtitkár.

Kiemelte, ezekkel együtt országosan ötven ágy "befogadása" történt meg, továbbá a rehabilitációs ellátáson belül a szociális finanszírozásra további 42 millió forint fordítható. Az új irányok és módszerek a szenvedélybetegség komplex kezelésében című konferencián Rétvári Bence emlékeztetett arra, hogy a 2020-ig szóló nemzeti drogellenes stratégia nemcsak azokkal foglalkozik, akik már érintettek, hanem azokkal is, akik nem szerhasználók és az egyértelmű cél, hogy ne is legyenek drogfüggők.

Az államtitkár jelezte, hogy a megelőzés mellett nagy hangsúlyt kapott a büntetőjogi fellépés is, szigorodtak a kábítószerrel összefüggő cselekmények büntetési tételei, valamint - egy jogszabályi módosítás révén - gyorsabban "frissül" a dizájnerdrogok és a pszichoaktív szerek tiltólistája. Hozzátette, ezen a listán jelenleg 49 tiltott anyag szerepel.

Elmondta, továbbra is a marihuána a legelterjedtebb drog a fiatalok körében. Kiemelte, a középiskolások drogfogyasztása 2011 és 2015 között 30 százalékkal esett vissza, azonban e körben szignifikáns a különbség: a leginkább a szakiskolások, a legkevésbé a gimnáziumba járók érintettek.

Az Emmi államtitkára hangsúlyozta, hogy a megelőzés, a rehabilitáció nem lehet sikeres az e területen önfeláldozó munkát végző pedagógusok, civil szervezetek, egyházak, egészségügyi szolgálatok és a családok munkája nélkül, csak ezek együttműködésével lehet eredményes a drogstratégia.

Ferencz Orsolya (Fidesz-KDNP), a józsefvárosi önkormányzat képviselője előadásában arról beszélt, hogy a kerület 2014 januárjában új alapokra helyezte a helyi kábítószerügyi egyeztető fórumot (KEF), és teljesen újragondolta a kábítószerek elleni harc stratégiáját. Jelezte, jó lenne, ha minden önkormányzat felállítaná a saját fórumát, jelenleg csak kilenc helyhatóság működtet ilyen grémiumot.

A józsefvárosi tűcsereprogramról szólva azt mondta, az nem nyújtott hatékony rehabilitációt és gyógyulást a szerhasználóknak, ezért 2014-ben megszüntette a kerület. Ferencz Orsolya elmondta, a VIII. kerületben három pilléren nyugszik a KEF munkája, ezek a bűnmegelőzés, közbiztonság kérdése, a valódi prevenció - amelynek lényege, hogy soha ne is kerüljenek kapcsolatba a fiatalok a drogokkal -, továbbá az egészségügyi és szociális munkacsoport megalakítása.

Hangsúlyozta, Józsefváros vezetése - sokéves tapasztalat birtokában - arra az álláspontra helyezkedett, hogy a felépülésközpontú, a már betegek számára a valódi rehabilitáció és a reszocializáció esélyét kínáló segítségnyújtás az elfogadható.

Ferencz Orsolya kiemelte, a kerületben nagy sikere van az életvezetési ismeretek és készségek című tantárgy bevezetésének, amelyet már óvodáskortól kezdve tanítanak pilot program keretében.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Kevésbé ismert budapesti történetek

Kevésbé ismert budapesti történetek

Ezeket a sztorikat lehet, hogy még nem ismered.

2 hónapja műszaki vizsgázott idős autót vásárolt egyik olvasónk egy kereskedőtől. Az autóból menet közben kiszakadt a lengéscsillapító, mert a tartó szerkezet szét van rohadva - szavatosság kizárva!!!

2 hónapja műszaki vizsgázott idős autót vásárolt egyik olvasónk egy kereskedőtől. Az autóból menet közben kiszakadt a lengéscsillapító, mert a tartó szerkezet szét van rohadva - szavatosság kizárva!!!

Vigyázz ha autót vásárolsz, mert a kereskedő nem mindig tisztességes. A friss műszaki vizsgás autóból a lengéscsillapító kirohadt!

Magyarországon pár nap alatt 10%-ot veszített a forint az €-hoz képest, a $-ral szemben közel 20%-os a veszteség. Ahol a háború van Ukrajnában, a Hrivnya fele ennyit sem veszített értékéből. Akkor most mi történik?

Magyarországon pár nap alatt 10%-ot veszített a forint az €-hoz képest, a $-ral szemben közel 20%-os a veszteség. Ahol a háború van Ukrajnában, a Hrivnya fele ennyit sem veszített értékéből. Akkor most mi történik?

Az EU tagság kezdetén 2004-ben 250 forint volt egy EURÓ, pár hete 350 Forint, ma pedig át is lépte a 400 Forintos határt. A dollár 210 forintról 360 forintra változott az EU tagság ideje alatt, de a 60 forintot pár hét alatt sikerült leadnia a forintnak az értékéből.

Gyorstalpaló a roborovszki törpehörcsög tartásához

Gyorstalpaló a roborovszki törpehörcsög tartásához

Gondold át előre, mivel fog járni a kis kedvenc tartása, és ha úgy döntesz, hogy ilyen hörcsögöt szeretnél, biztosítsd a megfelelő feltételeket, mielőtt hazavinnéd a kisállatot.

Újabb részletekről számoltak be az eltűnt debreceni gyerekekkel kapcsolatban

Újabb részletekről számoltak be az eltűnt debreceni gyerekekkel kapcsolatban

Szörnyen hangzik, amit az anya mesélt.

Bálint Gazda elhunyt

Bálint Gazda elhunyt

Bálint gazda ma este csöndben elment.

A Dunakanyar települései üzenetekben kérik, hogy a kirándulók maradjanak otthon!

A Dunakanyar települései üzenetekben kérik, hogy a kirándulók maradjanak otthon!

Hazánk legszebb helyei nem mennek sehova, a járvány után is itt lesznek.

Mit szükséges tudni a karanténról?

Mit szükséges tudni a karanténról?

Itt vannak a karanténra vonatkozó fontos információk.

Január 1-től új benzin van minden benzinkúton. Az új E10 üzemanyag sok autó motorját károsítja. Megmutatjuk, hogy melyik autó van veszélyben és mi a megoldás!

Január 1-től új benzin van minden benzinkúton. Az új E10 üzemanyag sok autó motorját károsítja. Megmutatjuk, hogy melyik autó van veszélyben és mi a megoldás!

2020. január 1-től a környezetvédelem nevében már nem 5%, hanem 10% lett a bioetanol komponens minden benzinkúton a 95-ös és 98-as oktánszámú benzinekben. A keverési százalék megváltoztatásával sokkal kevesebb fosszilis, nem megújuló energiahordozó szükséges az üzemanyag előállításához.

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Borkai nem csak egyszer volt búvárkodni a Maldív-szigeteken állítja az Ördög ügyvédje blog szerzője, aki napok óta szivárogtatja az anyagot a győri polgármesterről

http://ujhazak.com