Rétvári: az OECD is bekapcsolódik szakértőként a munkába

A párizsi székhelyű Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) is bekapcsolódik szakértőként a köznevelési kerekasztal munkájába a jövőben - közölte Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériuma államtitkára pénteken az MTI-vel.EmmiElmondta: hetek óta folynak a tárgyalások arról, miként tudja segíteni szakértelmével, nemzetközi tapasztalataival az OECD a köznevelési kerekasztal munkáját. Az egyeztetések alapján az OECD szakértői már valószínűleg jelen lesznek a kerekasztal két hét múlva esedékes és azt követő ülésein.

A szakértők elsősorban a szervezet korábbi kutatásai alapján a többi ország adataival összehasonlítva mutatják be a magyar oktatási rendszer erősségeit és gyengeségeit. Emellett felmerült annak a lehetősége is, hogy az OECD két-három fontosabb témáról mélyebb elemzést készít, illetve a kerekasztal zárásaként, az ott elhangzottak alapján összefoglalót, stratégiai jellegű tanulmányt állít össze.

Rétvári Bence elmondta azt is: a köznevelési kerekasztalon meghatározott feladatlista és a munkacsoportok összeállítása is a korábbi OECD-országjelentések oktatási részeinek figyelembevételével történt. Fontos, hogy reális kép legyen más országok oktatásának tartalmi kérdéseiről, "nemzetközi összehasonlításban tudjuk értékelni a magyar adatokat" - tette hozzá. Megjegyezte: abban bíznak, hogy a nemzetközi példák és jó gyakorlatok bemutatása segítheti a magyar oktatási rendszerből kikerülő fiatalok nemzetközi versenyképességét.

Az államtitkár közölte: az OECD bekapcsolódásáról szóló egyeztetéseken Andreas Schleicher, a szervezet oktatásügyi és készségfejlesztési igazgatóságának vezetője üdvözölte a kezdeményezést. A modern kor egyik legnagyobb kihívása, hogy olyan oktatási intézményeket működtessenek, amelyek a diákok tanulása köré épülnek - fűzte hozzá.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások


Vizsgálják az 1920-as trianoni békeszerződés körülményeit

Vizsgálják az 1920-as trianoni békeszerződés körülményeit

Akadémiai kutatócsoport vizsgálja a világ legigazságtalanabb ítéletét, Trianon körülményeit.

Mészáros Lőrinc sikertörténete

Mészáros Lőrinc sikertörténete

Ha van amerikai álom, akkor magyar álom is létezik.

Magyarország a felsőoktatásban jeleskedni fog a gender oktatásban

Magyarország a felsőoktatásban jeleskedni fog a gender oktatásban

Az ELTE a világ legnagyobb áltudományának mesterszakát indítja.

Gyomorforgató ételt kaptak a rendőrök, akik a déli határnál végeznek szolgálatot

Gyomorforgató ételt kaptak a rendőrök, akik a déli határnál végeznek szolgálatot

Szörnyen gusztustalan ételt kaptak a „megbecsült”, munkájukat végző becsületes rendőrök.

Kiparodizáltak egy politikai lapot – be is rágtak a Magyar Kétfarkú Kutya Pártra

Kiparodizáltak egy politikai lapot – be is rágtak a Magyar Kétfarkú Kutya Pártra

A Magyar Kétfarkú Kutya Párt a Magyar Időket keményvonalas kamulapnak tüntette fel.

Migránsok ezreit telepítené Magyarországra a Magyar Helsinki Bizottság!

Migránsok ezreit telepítené Magyarországra a Magyar Helsinki Bizottság!

A migrációs intézményrendszert holland mintára alakítaná át a Magyar Helsinki Bizottság.


Nem találod ki, hogy mivel fűtik az új zöld rendszámos, méregdrága elektromos buszokat

Nem találod ki, hogy mivel fűtik az új zöld rendszámos, méregdrága elektromos buszokat

Az idős emberek még emlékeznek arra, amikor a vasúti kocsikat a kalauz kályhával fűtötte fel.

Szörnyű, hogy eladósodott Mészáros Lőrinc

Szörnyű, hogy eladósodott Mészáros Lőrinc

Felügyelet mellett enged betekintést vagyonnyilatkozatába.

Lenyűgöző képek Magyarországról Trianon előtt

Lenyűgöző képek Magyarországról Trianon előtt

Trianonnal a világhatalom a legigazságtalanabb „békeszerződését” erőszakolta Magyarországra!

Budapesti szállodákban helyezték el a migránsokat az embercsempészek - videó

Budapesti szállodákban helyezték el a migránsokat az embercsempészek - videó

A rendőrség több embercsempészt is elfogott Budapesten, akikről azt gyanítják, hogy hotelekben pihentették a migránsokat.

http://ujhazak.com