Roma lányok korai iskolaelhagyásának megelőzését célzó program indult

Százötvenegymillió forintos program indult azzal a céllal, hogy minél több roma lány folytassa a tanulmányait a nyolc általános iskolai osztály elvégzése után is - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériumának társadalmi felzárkózásért felelős helyettes államtitkára az M1 aktuális csatorna péntek reggeli műsorában.EmmiLangerné Victor Katalin kifejtette: jelenleg a roma nők mindössze 20 százaléka dolgozik. Ez azért van így, mert általában hamar családot alapítanak, amikor azonban a gyerekek felnőnek, a nők végzettség híján nem tudnak elhelyezkedni. Bár a felnőttoktatásba való bevonásukra is vannak programok, jobb a megelőzés: meg kell győzni őket arról, hogy a jövőjüket az garantálja, ha megfelelő tudást szereznek - mondta.

A 26 nyertes pályázó, egyház, szociális szolgáltató, civil szervezet ebben segít - tette hozzá. A pályázat feltétele volt, hogy a szervezetnek legyen kiépített jó kapcsolata az adott település közösségével, másrészt tapasztalata abban, hogy miként lehet bevonni egy ilyen programba a roma lányokat, hogyan lehet meggyőzni ennek hasznáról a családokat.
Míg a többségi társadalom 16-24 éves fiataljainak 11 százaléka hagyja ott az iskolát, a romák körében - fiúk és lányok együtt - ez 38 százalék - ismertette a helyettes államtitkár.

Pedig ezek a lányok nagyon vágynak a biztos jövőre, ezért "akkor kell nekik segíteni, amikor még álmaik vannak" - hangsúlyozta. A kiszolgáltatottságot kell megelőzni ezzel a programmal, mert aki magára marad a nyolc általános iskolai osztály elvégzése után, az könnyen a prostitúció áldozatává válhat - tette hozzá.

A 13-15 éves lányokat napi szinten mentor is segíti - a legtöbbjük nő -, elsősorban a tanulásban, de lelki támogatást is nyújtanak nekik.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Kevésbé ismert budapesti történetek

Kevésbé ismert budapesti történetek

Ezeket a sztorikat lehet, hogy még nem ismered.

2 hónapja műszaki vizsgázott idős autót vásárolt egyik olvasónk egy kereskedőtől. Az autóból menet közben kiszakadt a lengéscsillapító, mert a tartó szerkezet szét van rohadva - szavatosság kizárva!!!

Vigyázz ha autót vásárolsz, mert a kereskedő nem mindig tisztességes. A friss műszaki vizsgás autóból a lengéscsillapító kirohadt!

Magyarországon pár nap alatt 10%-ot veszített a forint az €-hoz képest, a $-ral szemben közel 20%-os a veszteség. Ahol a háború van Ukrajnában, a Hrivnya fele ennyit sem veszített értékéből. Akkor most mi történik?

Az EU tagság kezdetén 2004-ben 250 forint volt egy EURÓ, pár hete 350 Forint, ma pedig át is lépte a 400 Forintos határt. A dollár 210 forintról 360 forintra változott az EU tagság ideje alatt, de a 60 forintot pár hét alatt sikerült leadnia a forintnak az értékéből.

Gyorstalpaló a roborovszki törpehörcsög tartásához

Gyorstalpaló a roborovszki törpehörcsög tartásához

Gondold át előre, mivel fog járni a kis kedvenc tartása, és ha úgy döntesz, hogy ilyen hörcsögöt szeretnél, biztosítsd a megfelelő feltételeket, mielőtt hazavinnéd a kisállatot.

Újabb részletekről számoltak be az eltűnt debreceni gyerekekkel kapcsolatban

Újabb részletekről számoltak be az eltűnt debreceni gyerekekkel kapcsolatban

Szörnyen hangzik, amit az anya mesélt.

Bálint Gazda elhunyt

Bálint Gazda elhunyt

Bálint gazda ma este csöndben elment.

A Dunakanyar települései üzenetekben kérik, hogy a kirándulók maradjanak otthon!

A Dunakanyar települései üzenetekben kérik, hogy a kirándulók maradjanak otthon!

Hazánk legszebb helyei nem mennek sehova, a járvány után is itt lesznek.

Mit szükséges tudni a karanténról?

Mit szükséges tudni a karanténról?

Itt vannak a karanténra vonatkozó fontos információk.

Január 1-től új benzin van minden benzinkúton. Az új E10 üzemanyag sok autó motorját károsítja. Megmutatjuk, hogy melyik autó van veszélyben és mi a megoldás!

Január 1-től új benzin van minden benzinkúton. Az új E10 üzemanyag sok autó motorját károsítja. Megmutatjuk, hogy melyik autó van veszélyben és mi a megoldás!

2020. január 1-től a környezetvédelem nevében már nem 5%, hanem 10% lett a bioetanol komponens minden benzinkúton a 95-ös és 98-as oktánszámú benzinekben. A keverési százalék megváltoztatásával sokkal kevesebb fosszilis, nem megújuló energiahordozó szükséges az üzemanyag előállításához.

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Borkai nem csak egyszer volt búvárkodni a Maldív-szigeteken állítja az Ördög ügyvédje blog szerzője, aki napok óta szivárogtatja az anyagot a győri polgármesterről

http://ujhazak.com