Sikkasztással gyanúsítanak egy abonyi önkormányzati alkalmazottat

Több mint száz esetben utalt saját számlájára az abonyi intézmények pénzéből kisebb-nagyobb összegeket egy helyi önkormányzati alkalmazott; a nőt sikkasztással gyanúsítják - közölte a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság (PMRFK) szóvivője pénteken az MTI-vel.polivecarBeluzsárné Belicza Andrea tájékoztatása szerint a 35 éves gyanúsított az abonyi polgármesteri hivatal alkalmazottjaként 2013 tavasza és 2016 szeptembere között folytatta ezeket az ügyleteket, 20 millió forintot meghaladó kárt okozva az önkormányzatnak.

A nőt - a feljelentést követően - a ceglédi nyomozók szeptember 29-én hallgatták ki, majd őrizetbe vették, s kezdeményezték előzetes letartóztatásának elrendelését.Sikkasztás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folyik eljárás ellene.Az elsikkasztott összeg nem térült meg - tette hozzá a szóvivő.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások


Bölcsődéből vitte el a gyámügy a munkásszállón lakó nő gyerekét

Bölcsődéből vitte el a gyámügy a munkásszállón lakó nő gyerekét

Egy munkásszállón élő nőt kegyetlenül elszakítottak gyerekétől.

Kegyetlen: saját ágyában hűlt ki a 11 éves cukorbeteg kisfiú

Kegyetlen: saját ágyában hűlt ki a 11 éves cukorbeteg kisfiú

Megrázó tragédia történt Székesfehérváron, ahol egy fiút ágyában kihűlve találtak meg

Soros György reménysége Trump bukása

Soros György reménysége Trump bukása

Davosban a szabadkőműves szerű konferencián fejtette ki véleményét a magyarok szégyene.

Biztosított a jövő! – pártot alapítanak a nyugdíjasok

Biztosított a jövő! – pártot alapítanak a nyugdíjasok

A nyugdíjasok az Idős Demokraták Szövetsége néven fognak pártot alapítani.

2017-es felújításokra százötven milliárd

2017-es felújításokra százötven milliárd

Útfelújítási program

Budapest közepén a jegesen zajló Dunából új sziget emelkedett ki

Budapest közepén a jegesen zajló Dunából új sziget emelkedett ki

Geológiai látványosság Budapesten


Ezek a változások lesznek a magyar közutakon a sebességhatároknál!

Ezek a változások lesznek a magyar közutakon a sebességhatároknál!

Több fontos főúton és autópályán lassabban autózhatunk!

Jeges Balatonba esett házaspárt mentett ki két bátor fiú

Jeges Balatonba esett házaspárt mentett ki két bátor fiú

Életmentő kitüntetést kérnek arra a két fiatal fiúra, aki kihúztak egy házaspárt a jeges Balatonból.

Vérlázító: kisgyerek sírjáról loptak személyes tárgyakat Vecsésen

Vérlázító: kisgyerek sírjáról loptak személyes tárgyakat Vecsésen

Vérlázító eset történt Vecsésen, ahol egy kisgyerek sírjáról loptak tárgyakat.

Hiába kerítették 8 táblával körbe a munkagödröt, a részeg sofőr mégis belehajtott

Hiába kerítették 8 táblával körbe a munkagödröt, a részeg sofőr mégis belehajtott

Munkagödröt talán ettől jobban el sem lehet keríteni, mégis megtalálta a részeg sofőr, aki bele is zúgott.

http://ujhazak.com