Szakértő: további merényletekre kell készülni Európában

Még több merényletre kell készülni Európában, mert a terroristák számára is világos, hogy a kontinens nem elég felkészült, hogy elhárítsa a támadásokat - mondta Gyarmati István biztonságpolitikai szakértő vasárnap reggel az M1 aktuális csatorna műsorában.

A szakértő szerint azt nehéz megjósolni, hogy pontosan hol csapnak le legközelebb a terroristák, de biztosan próbálkozni fognak.

kk

A párizsi merényletek kapcsán megjegyezte: bár sokan a francia titkosszolgálat kudarcának tudják be a történteket, valójában nem lehet minden ilyen eseményt kivédeni, hiszen "az elhárításnak mindig szerencséje kell, hogy legyen, a terroristáknak pedig csak egyszer".

Szólt arról is, hogy a Közel-Keleten folyó háborúkra leginkább a vallásháború fogalom használható, és alapvetően az iszlám vallás különböző felekezetei között zajlik már évszázadok óta, bár az utóbbi években ez kiéleződött.

Hozzátette, hogy ennek egyik jellegzetessége, amikor a vallás nevében, de politikai célok elérése érdekében harcolnak egymás ellen a felek, miközben a fanatikus tömeget mozgósítják.

Szerinte a fentiek alapján hiba a nyugati államok nyakába varrni azon eseményeket, amelyeknek ők is elszenvedői.

MTI

Hozzászólások

Soros György reménysége Trump bukása

Soros György reménysége Trump bukása

Davosban a szabadkőműves szerű konferencián fejtette ki véleményét a magyarok szégyene.

Biztosított a jövő! – pártot alapítanak a nyugdíjasok

Biztosított a jövő! – pártot alapítanak a nyugdíjasok

A nyugdíjasok az Idős Demokraták Szövetsége néven fognak pártot alapítani.

2017-es felújításokra százötven milliárd

2017-es felújításokra százötven milliárd

Útfelújítási program

Budapest közepén a jegesen zajló Dunából új sziget emelkedett ki

Budapest közepén a jegesen zajló Dunából új sziget emelkedett ki

Geológiai látványosság Budapesten

Ezek a változások lesznek a magyar közutakon a sebességhatároknál!

Ezek a változások lesznek a magyar közutakon a sebességhatároknál!

Több fontos főúton és autópályán lassabban autózhatunk!

Jeges Balatonba esett házaspárt mentett ki két bátor fiú

Jeges Balatonba esett házaspárt mentett ki két bátor fiú

Életmentő kitüntetést kérnek arra a két fiatal fiúra, aki kihúztak egy házaspárt a jeges Balatonból.

Vérlázító: kisgyerek sírjáról loptak személyes tárgyakat Vecsésen

Vérlázító: kisgyerek sírjáról loptak személyes tárgyakat Vecsésen

Vérlázító eset történt Vecsésen, ahol egy kisgyerek sírjáról loptak tárgyakat.

Hiába kerítették 8 táblával körbe a munkagödröt, a részeg sofőr mégis belehajtott

Hiába kerítették 8 táblával körbe a munkagödröt, a részeg sofőr mégis belehajtott

Munkagödröt talán ettől jobban el sem lehet keríteni, mégis megtalálta a részeg sofőr, aki bele is zúgott.

Budapesten található az ország első JÉGFOLYOSÓJA

Budapesten található az ország első JÉGFOLYOSÓJA

Különleges jégpálya a 21. kerületben

Gazdái hagyták halálra fagyni a láncra kötött kutyát Kállón – fotó 18+

Gazdái hagyták halálra fagyni a láncra kötött kutyát Kállón – fotó 18+

Sokkoló eset borzolja a jóérzésű és állatszerető emberek kedélyeit, amely Nógrádban történt.

http://ujhazak.com