Százmilliós adományt kaptak gyerekeket segítő szervezetek

Mintegy százmillió forint adományt adott át hátrányos helyzetű, beteg vagy rászoruló gyerekeket segítő szervezeteknek az MVM Magyar Villamos Művek Zrt. és az MVM Partner Zrt. csütörtökön a Millenáris parkban.

A cégcsoport nyolcadik élménynapján hetvenmillió forint adományt kapott a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat Magyar Egyesülete, hét-hét millió forintot vehetett át a Semmelweis Egyetem I. és II. számú Gyermekgyógyászati Klinikája, hat-hat millió forintot a Bethesda Gyermekkórház és a Heim Pál Gyermekkórház, hárommilliót az SOS Gyermekfalu Magyarországi Alapítványa, egy-egy millió forintot kapott a Lovasterápia a Fogyatékkal Élőkért Egyesület és a Gondolkodj Egészségesen! Alapítvány és 500-500 ezer forintos adományt vehetett át az Óbudai Családi Tanácsadó és Gyermekvédelmi Központ és a Motivál-Ló Alapítvány.

Young Patient with Teddy Bear

Bally Attila, az MVM Partner Zrt. vezérigazgatója kiemelte: az adományok mellett csütörtökön a két vállalat több mint 800, fogyatékkal elő és hátrányos helyzetű gyereket látott vendégül az Élménynapon, amely idén a világ nevezetességeit akarta közelebb vinni a gyerekekhez, számos foglalkozáson és játékos programon keresztül.

Bentzik Réka, a jótékonysági akcióhoz 2011-ben csatlakozott MVM Zrt. kommunikációs igazgatója elmondta: a cég az adományok mellett idén mintegy 100 önkéntes munkavállalójával együtt dolgozik azon, hogy egy igazán boldog napot szerezzen a hátrányos helyzetű gyerekeknek.

MTI

Hozzászólások

Kevésbé ismert budapesti történetek

Kevésbé ismert budapesti történetek

Ezeket a sztorikat lehet, hogy még nem ismered.

2 hónapja műszaki vizsgázott idős autót vásárolt egyik olvasónk egy kereskedőtől. Az autóból menet közben kiszakadt a lengéscsillapító, mert a tartó szerkezet szét van rohadva - szavatosság kizárva!!!

Vigyázz ha autót vásárolsz, mert a kereskedő nem mindig tisztességes. A friss műszaki vizsgás autóból a lengéscsillapító kirohadt!

Magyarországon pár nap alatt 10%-ot veszített a forint az €-hoz képest, a $-ral szemben közel 20%-os a veszteség. Ahol a háború van Ukrajnában, a Hrivnya fele ennyit sem veszített értékéből. Akkor most mi történik?

Az EU tagság kezdetén 2004-ben 250 forint volt egy EURÓ, pár hete 350 Forint, ma pedig át is lépte a 400 Forintos határt. A dollár 210 forintról 360 forintra változott az EU tagság ideje alatt, de a 60 forintot pár hét alatt sikerült leadnia a forintnak az értékéből.

Gyorstalpaló a roborovszki törpehörcsög tartásához

Gyorstalpaló a roborovszki törpehörcsög tartásához

Gondold át előre, mivel fog járni a kis kedvenc tartása, és ha úgy döntesz, hogy ilyen hörcsögöt szeretnél, biztosítsd a megfelelő feltételeket, mielőtt hazavinnéd a kisállatot.

Újabb részletekről számoltak be az eltűnt debreceni gyerekekkel kapcsolatban

Újabb részletekről számoltak be az eltűnt debreceni gyerekekkel kapcsolatban

Szörnyen hangzik, amit az anya mesélt.

Bálint Gazda elhunyt

Bálint Gazda elhunyt

Bálint gazda ma este csöndben elment.

A Dunakanyar települései üzenetekben kérik, hogy a kirándulók maradjanak otthon!

A Dunakanyar települései üzenetekben kérik, hogy a kirándulók maradjanak otthon!

Hazánk legszebb helyei nem mennek sehova, a járvány után is itt lesznek.

Mit szükséges tudni a karanténról?

Mit szükséges tudni a karanténról?

Itt vannak a karanténra vonatkozó fontos információk.

Január 1-től új benzin van minden benzinkúton. Az új E10 üzemanyag sok autó motorját károsítja. Megmutatjuk, hogy melyik autó van veszélyben és mi a megoldás!

Január 1-től új benzin van minden benzinkúton. Az új E10 üzemanyag sok autó motorját károsítja. Megmutatjuk, hogy melyik autó van veszélyben és mi a megoldás!

2020. január 1-től a környezetvédelem nevében már nem 5%, hanem 10% lett a bioetanol komponens minden benzinkúton a 95-ös és 98-as oktánszámú benzinekben. A keverési százalék megváltoztatásával sokkal kevesebb fosszilis, nem megújuló energiahordozó szükséges az üzemanyag előállításához.

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Borkai nem csak egyszer volt búvárkodni a Maldív-szigeteken állítja az Ördög ügyvédje blog szerzője, aki napok óta szivárogtatja az anyagot a győri polgármesterről

http://ujhazak.com