Szijjártó: kulcsfontosságú az EU-török csúcs

Kulcsfontosságú a bevándorlással foglalkozó vasárnapi EU-Törökország csúcstalálkozó, mert alapvetően befolyásolhatja az Európára zúduló migrációs nyomás mértékét - hangoztatta Szijjártó Péter pénteki budapesti sajtótájékoztatóján.szijjártóA külgazdasági és külügyminiszter azt mondta: Európának az lenne az érdeke, hogy erős pozícióból kezdje a tárgyalásokat, ám ehelyett "védtelenül ül az asztalhoz", mert mind a mai napig nem képes megvédeni magát és saját határait.

Ez a helyzet pedig a képmutató és halogató európai politika következménye - tette hozzá a politikus. Szijjártó Péter azt mondta, hogy csak az elmúlt tíz napban harminc olyan nyilatkozatot tettek európai politikusok, amelyek a külső határok megvédésének fontosságát szorgalmazták. Ehhez képest semmilyen előrelépés nem történt az ügyben, miközben naponta 5-10 ezer illegális bevándorló érkezik az Európai Unióba - fűzte hozzá.

Közölte: az Európai Unión belül egyedül Magyarország volt képes döntést hozni a védelméről, és mára egyedül Magyarország mondhatja el, hogy megállította a bevándorlási hullámot és betartja az európai szabályokat. Hozzáfűzte, első lépésként meg kellene állapodni a térség országaival, arról, hogy ott tartsák az embereket, ezt pedig anyagilag támogatnia kell az Európai Uniónak.

Kérdésre válaszolva a miniszter arról is beszélt, hogy 18 tanácsadó dolgozik a minisztériumban. Ezzel kapcsolatban hangsúlyozta: amikor az elmúlt év szeptemberében átvette a minisztérium vezetését, radikálisan átalakította a tárca működését és személyi állományát is. Példaként említette, hogy egy éve 907-en, ma pedig 813-an dolgoznak a tárcánál, illetve 371 millió forintról 334 millió forintra csökkent a kifizetett havi bértömeg. Ez azt jelenti, hogy mintegy 10 százalékkal csökkentette a munkatársak létszámát és a tárca kifizetéseit is.

Szijjártó Péter hozzátette: egyszerűen arról van szó, hogy most többen dolgoznak politikai tanácsadói és politikai főtanácsadói munkakörökben, más munkakörökben pedig kevesebben. Ám a végeredmény egy 10 százalékos csökkenés - mondta.

Arról is szólt, hogy a jövő héten hétfőn és kedden Orbán Viktor miniszterelnök hivatalos látogatást tesz Iránban, Teheránban, ahol számos megállapodást írnak alá, a többi között a beruházások védelméről és a kettős adóztatás elkerüléséről.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Kevésbé ismert budapesti történetek

Kevésbé ismert budapesti történetek

Ezeket a sztorikat lehet, hogy még nem ismered.

2 hónapja műszaki vizsgázott idős autót vásárolt egyik olvasónk egy kereskedőtől. Az autóból menet közben kiszakadt a lengéscsillapító, mert a tartó szerkezet szét van rohadva - szavatosság kizárva!!!

Vigyázz ha autót vásárolsz, mert a kereskedő nem mindig tisztességes. A friss műszaki vizsgás autóból a lengéscsillapító kirohadt!

Magyarországon pár nap alatt 10%-ot veszített a forint az €-hoz képest, a $-ral szemben közel 20%-os a veszteség. Ahol a háború van Ukrajnában, a Hrivnya fele ennyit sem veszített értékéből. Akkor most mi történik?

Az EU tagság kezdetén 2004-ben 250 forint volt egy EURÓ, pár hete 350 Forint, ma pedig át is lépte a 400 Forintos határt. A dollár 210 forintról 360 forintra változott az EU tagság ideje alatt, de a 60 forintot pár hét alatt sikerült leadnia a forintnak az értékéből.

Gyorstalpaló a roborovszki törpehörcsög tartásához

Gyorstalpaló a roborovszki törpehörcsög tartásához

Gondold át előre, mivel fog járni a kis kedvenc tartása, és ha úgy döntesz, hogy ilyen hörcsögöt szeretnél, biztosítsd a megfelelő feltételeket, mielőtt hazavinnéd a kisállatot.

Újabb részletekről számoltak be az eltűnt debreceni gyerekekkel kapcsolatban

Újabb részletekről számoltak be az eltűnt debreceni gyerekekkel kapcsolatban

Szörnyen hangzik, amit az anya mesélt.

Bálint Gazda elhunyt

Bálint Gazda elhunyt

Bálint gazda ma este csöndben elment.

A Dunakanyar települései üzenetekben kérik, hogy a kirándulók maradjanak otthon!

A Dunakanyar települései üzenetekben kérik, hogy a kirándulók maradjanak otthon!

Hazánk legszebb helyei nem mennek sehova, a járvány után is itt lesznek.

Mit szükséges tudni a karanténról?

Mit szükséges tudni a karanténról?

Itt vannak a karanténra vonatkozó fontos információk.

Január 1-től új benzin van minden benzinkúton. Az új E10 üzemanyag sok autó motorját károsítja. Megmutatjuk, hogy melyik autó van veszélyben és mi a megoldás!

Január 1-től új benzin van minden benzinkúton. Az új E10 üzemanyag sok autó motorját károsítja. Megmutatjuk, hogy melyik autó van veszélyben és mi a megoldás!

2020. január 1-től a környezetvédelem nevében már nem 5%, hanem 10% lett a bioetanol komponens minden benzinkúton a 95-ös és 98-as oktánszámú benzinekben. A keverési százalék megváltoztatásával sokkal kevesebb fosszilis, nem megújuló energiahordozó szükséges az üzemanyag előállításához.

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Borkai nem csak egyszer volt búvárkodni a Maldív-szigeteken állítja az Ördög ügyvédje blog szerzője, aki napok óta szivárogtatja az anyagot a győri polgármesterről

http://ujhazak.com