Szijjártó Péter felavatta a hatvani Bosch új tréning központját

A hatvani gyár mára a Bosch csoport legnagyobb autóelektronikai gyárává nőtte ki magát, emellett a régió legnagyobb és legjelentősebb munkaadója – hangsúlyozta a külgazdasági és külügyminiszter a Robert Bosch Elektronika Kft. hatvani telephelyén 170 millió forintos beruházással felépült szakmai továbbképzést segítő tréning-központjának avatóján kedden.szijjártóSzijjártó Péter hangsúlyozta: az autóipar ütemes növekedése elengedhetetlen a magyar kormány által kitűzött külgazdasági célok eléréséhez. A világban zajló elemi változások új stratégiák kidolgozására késztették a világgazdaság minden szereplőjét. A Bosch és Magyarország is megértette a változások lényegét, az új stratégiák pedig győztes stratégiáknak bizonyultak – mondta.

A miniszter felidézte: 2010-ben Magyarország célja az volt, hogy Európa termelési központjává váljon. Ebben – nagyban köszönhetően a Bosch-nak – számos sikert ért el az ország. "Ezt a célt 2014-ben azzal egészítettük ki, hogy minél több kutatás-fejlesztési és innovációs kapacitást is Magyarországra szeretnénk vonzani" – mutatott rá Szijjártó Péter.

Ezzel a magyar modellel szavai szerint azt a régi közgazdasági dogmát is sikerült meghaladni, amely szerint nem lehet egyszerre gazdasági növekedést produkálni és fegyelmezett költségvetési gazdálkodást folytatni. "Bebizonyítottuk, hogy lehetséges egyszerre gazdasági növekedést produkálni, új munkahelyeket teremteni, miközben a költségvetés hiányát fenntartható módon három százalék alatt tartjuk és folyamatosan csökkentjük az államadósságot" – közölte.

Megjegyezte azt is: mindezt már a pénügyi piacok is egyre inkább elismerik. A "magyar modell" működőképessége azon is lemérhető, hogy Magyarországon 22 éve nem dolgoztak és nem fizettek adót annyian, mint most, 4,1 millióan - fejtette ki, megjegyezve, a cél ugyanakkor az, hogy ez a szám elérje az ötmilliót.

Szijjártó Péter kitért rá: az autóipar a magyar nemzetgazdaság húzóágazata, termelési értéke a teljes feldolgozóipar kibocsátásnak több mint 30 százaléka. A nyitott magyar gazdaság sikere az exportteljesítmény folyamatos növelésén múlik, és azon, hogy sikerül-e újabb és újabb beruházásokat vonzani az országba. A külpolitikának ezért az a feladata, hogy "aládúcolja" a magyar nemzetgazdaság tartós növekedési pályáját - hangsúlyozta.

Felidézte, hogy tavaly 14 százalékkal nőttek a beruházások Magyarországon, és ilyen magas növekedési ütemre 17 éve nem volt példa. A befektetőkért folytatott versenyt egyre inkább a jól képzett, kreatív és szorgalmas munkaerő dönti el. Ezt segíti a Bosch-sal kötött együttműködés is, illetve a cél, hogy a jelenlegi 7-8 ezer helyett legalább 20 ezer gazdálkodó szervezet vegyen részt a szakképzésben, a gyakorlati képzésben részesülő diákok számát pedig 50 ezerről 70 ezerre növeljék – mondta.

Hozzátette: az új uniós pénzügyi ciklusban 50 milliárd forintot szán a kormány kétezer tanműhely létrehozására, míg a kutatás-fejlesztés és innováció támogatására 700 milliárd forintot, ami duplája az előző időszakban erre a célra fordított összegnek.

Emlékeztetett: a magyar gazdaság teljesítményét nagymértékben befolyásolja a német gazdaság teljesítménye. A magyarországi külföldi tőkebefektetések negyede Németországból érkezett, míg tavaly Magyarország minden idők legjobb németországi exportteljesítményét érte el 23,3 milliárd euró értékben.

González Pareja, a magyarországi Bosch csoport vezetője kiemelte, hogy a Bosch hosszú távra tervez és Magyarország stratégiai fontosságú bázisa a globális innovációs és kutatás-fejlesztési törekvéseknek. Szólt arról is, hogy a Bosch-csoport Magyarországon már több mint 10 ezer alkalmazottat foglalkoztat, itteni bevétele pedig az ország GDP-jének 2,7 százalékával egyenlő.

Közlése szerint az új hatvani tréning-központban évente 5000 dolgozó szakmai továbbképzésére lesz lehetőség. Volker Schilling, és Roger Seemeyer, a Robert Bosch Elektronika Kft. ügyvezető igazgatói hangsúlyozták: a gyár által biztosított rugalmas képzési rendszer nagy jelentőséggel bír a jövőbeni növekedésben.

Az elmúlt években több mint 10 millió forintot fordítottak a gyakorlati oktatást támogató eszközök beszerzésére. Az új tréning-központban olyan szakmai tudástranszfer jött létre, mely lehetővé teszi az oktatási koncepció folyamatos fejlesztését.

A cég tájékoztatása szerint a Bosch 1899 óta van jelen Magyarországon. Az 1991-ben újjáalapított regionális kereskedelmi kft.-ből mára Magyarország egyik legnagyobb külföldi ipari munkaadója lett. A 2013-as üzleti évben a Magyarországon akkor 10 leányvállalattal rendelkező Bosch csoport teljes forgalma 719 milliárd forint, magyarországi forgalma – amelybe nem tartoznak bele a saját vállalatai között folytatott kereskedelmi tevékenységek – 161 milliárd forint volt.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Kevésbé ismert budapesti történetek

Kevésbé ismert budapesti történetek

Ezeket a sztorikat lehet, hogy még nem ismered.

2 hónapja műszaki vizsgázott idős autót vásárolt egyik olvasónk egy kereskedőtől. Az autóból menet közben kiszakadt a lengéscsillapító, mert a tartó szerkezet szét van rohadva - szavatosság kizárva!!!

2 hónapja műszaki vizsgázott idős autót vásárolt egyik olvasónk egy kereskedőtől. Az autóból menet közben kiszakadt a lengéscsillapító, mert a tartó szerkezet szét van rohadva - szavatosság kizárva!!!

Vigyázz ha autót vásárolsz, mert a kereskedő nem mindig tisztességes. A friss műszaki vizsgás autóból a lengéscsillapító kirohadt!

Magyarországon pár nap alatt 10%-ot veszített a forint az €-hoz képest, a $-ral szemben közel 20%-os a veszteség. Ahol a háború van Ukrajnában, a Hrivnya fele ennyit sem veszített értékéből. Akkor most mi történik?

Magyarországon pár nap alatt 10%-ot veszített a forint az €-hoz képest, a $-ral szemben közel 20%-os a veszteség. Ahol a háború van Ukrajnában, a Hrivnya fele ennyit sem veszített értékéből. Akkor most mi történik?

Az EU tagság kezdetén 2004-ben 250 forint volt egy EURÓ, pár hete 350 Forint, ma pedig át is lépte a 400 Forintos határt. A dollár 210 forintról 360 forintra változott az EU tagság ideje alatt, de a 60 forintot pár hét alatt sikerült leadnia a forintnak az értékéből.

Gyorstalpaló a roborovszki törpehörcsög tartásához

Gyorstalpaló a roborovszki törpehörcsög tartásához

Gondold át előre, mivel fog járni a kis kedvenc tartása, és ha úgy döntesz, hogy ilyen hörcsögöt szeretnél, biztosítsd a megfelelő feltételeket, mielőtt hazavinnéd a kisállatot.

Újabb részletekről számoltak be az eltűnt debreceni gyerekekkel kapcsolatban

Újabb részletekről számoltak be az eltűnt debreceni gyerekekkel kapcsolatban

Szörnyen hangzik, amit az anya mesélt.

Bálint Gazda elhunyt

Bálint Gazda elhunyt

Bálint gazda ma este csöndben elment.

A Dunakanyar települései üzenetekben kérik, hogy a kirándulók maradjanak otthon!

A Dunakanyar települései üzenetekben kérik, hogy a kirándulók maradjanak otthon!

Hazánk legszebb helyei nem mennek sehova, a járvány után is itt lesznek.

Mit szükséges tudni a karanténról?

Mit szükséges tudni a karanténról?

Itt vannak a karanténra vonatkozó fontos információk.

Január 1-től új benzin van minden benzinkúton. Az új E10 üzemanyag sok autó motorját károsítja. Megmutatjuk, hogy melyik autó van veszélyben és mi a megoldás!

Január 1-től új benzin van minden benzinkúton. Az új E10 üzemanyag sok autó motorját károsítja. Megmutatjuk, hogy melyik autó van veszélyben és mi a megoldás!

2020. január 1-től a környezetvédelem nevében már nem 5%, hanem 10% lett a bioetanol komponens minden benzinkúton a 95-ös és 98-as oktánszámú benzinekben. A keverési százalék megváltoztatásával sokkal kevesebb fosszilis, nem megújuló energiahordozó szükséges az üzemanyag előállításához.

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Borkai nem csak egyszer volt búvárkodni a Maldív-szigeteken állítja az Ördög ügyvédje blog szerzője, aki napok óta szivárogtatja az anyagot a győri polgármesterről

http://ujhazak.com