Tavaly több mint harmincezren vettek részt a Safer Internet Programban

Tavaly több mint harmincezren vettek részt a Safer Internet Program (SIP) eseményein Magyarországon. A projekt célja, hogy kötetlen, játékos, interaktív formában hívja fel a szülők, a pedagógusok, a gyermekek figyelmét az internethasználatból fakadó esetleges veszélyekre és azok kivédésének lehetőségeire.

A program magyarországi koordinátora, a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat csütörtökön azt közölte az MTI-vel: 2015-ben 170 alkalommal - 47 budapesti és 123 vidéki helyszínen - 763 tanórát tartottak munkatársaik, összesen 20 006 felhasználónak, köztük 17 069 gyermeknek, 1136 szülőnek és 1801 tanárnak.

gyermekmento_logo

Mint írták, a Safer Internet Program 2015-ben több nagy rendezvényen is részt vett, ahol az oktatók több ezer gyermekkel találkozhattak, ez további 11 ezerrel növelte a projektbe bevontak számát.

Emlékeztettek arra is: a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság támogatásával szeptember 29-től október 1-jéig rendezte meg a VIII.
Nemzetközi Médiakonferenciát Balatonalmádiban, azon az előadók kiemelten foglalkoztak a közösségi oldalak használatával, az adatbiztonság mellett a webes identitás és viselkedés is fontos téma volt.

A szervezet közleménye szerint tavaly 26 500 alkalommal fordultak konzorciumi partnerük, a Kék Vonal Gyermekkrízis Alapítvány telefonos és online segélyvonalához, amely kifejezetten az internetbiztonsághoz kötődő kérdések megválaszolásában, az internethasználathoz kötődő rossz élmények feldolgozásában segít a gyerekeknek, fiataloknak, de fogadja aggódó felnőttek hívásait is. Tapasztalatuk szerint erre egyre nagyobb igény van.

A legtöbben változatlanul az internetes ismerkedés, az online kapcsolatfenntartás dilemmái, nehézségei vagy éppen veszélyei miatt kértek segítséget. A Nemzeti Infokommunikációs Szolgáltató (NISZ) Zrt. által üzemeltetett Biztonságosinternet Hotline online felületén keresztül 2015-ben 1613 bejelentés érkezett.

A szakemberek a jogellenes tartalmakat eltávolították és 439 jogsértőnek minősített, szexuális kizsákmányolásra utaló bejelentést továbbítottak az Országos Rendőr-főkapitányságnak.

MTI

Hozzászólások

Újra magyar kamionsofőrt támadtak meg a migránsok Calais-nél

Újra magyar kamionsofőrt támadtak meg a migránsok Calais-nél

Egy Veszprém megyei kamiont támadtak meg a migránsok Calais közelében.

Hatalmas siker: Oscar-díjat nyert Deák Kristóf Mindenki c. filmje!

Hatalmas siker: Oscar-díjat nyert Deák Kristóf Mindenki c. filmje!

Újabb magyar film érdemelte ki az Oscart, ezúttal a rövidfilm kategóriában!

Vizsgálják az 1920-as trianoni békeszerződés körülményeit

Vizsgálják az 1920-as trianoni békeszerződés körülményeit

Akadémiai kutatócsoport vizsgálja a világ legigazságtalanabb ítéletét, Trianon körülményeit.

Mészáros Lőrinc sikertörténete

Mészáros Lőrinc sikertörténete

Ha van amerikai álom, akkor magyar álom is létezik.

Magyarország a felsőoktatásban jeleskedni fog a gender oktatásban

Magyarország a felsőoktatásban jeleskedni fog a gender oktatásban

Az ELTE a világ legnagyobb áltudományának mesterszakát indítja.

Gyomorforgató ételt kaptak a rendőrök, akik a déli határnál végeznek szolgálatot

Gyomorforgató ételt kaptak a rendőrök, akik a déli határnál végeznek szolgálatot

Szörnyen gusztustalan ételt kaptak a „megbecsült”, munkájukat végző becsületes rendőrök.

Kiparodizáltak egy politikai lapot – be is rágtak a Magyar Kétfarkú Kutya Pártra

Kiparodizáltak egy politikai lapot – be is rágtak a Magyar Kétfarkú Kutya Pártra

A Magyar Kétfarkú Kutya Párt a Magyar Időket keményvonalas kamulapnak tüntette fel.

Migránsok ezreit telepítené Magyarországra a Magyar Helsinki Bizottság!

Migránsok ezreit telepítené Magyarországra a Magyar Helsinki Bizottság!

A migrációs intézményrendszert holland mintára alakítaná át a Magyar Helsinki Bizottság.

Nem találod ki, hogy mivel fűtik az új zöld rendszámos, méregdrága elektromos buszokat

Nem találod ki, hogy mivel fűtik az új zöld rendszámos, méregdrága elektromos buszokat

Az idős emberek még emlékeznek arra, amikor a vasúti kocsikat a kalauz kályhával fűtötte fel.

Szörnyű, hogy eladósodott Mészáros Lőrinc

Szörnyű, hogy eladósodott Mészáros Lőrinc

Felügyelet mellett enged betekintést vagyonnyilatkozatába.

http://ujhazak.com